H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1992 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
A múzeumi raktározás, gyűjteménykezelés kiemelkedő finn példáira jon itt két szemelvény naplómból: 1991. augusztus 6. kedd Első "hivatalos" szakmai napom. 10.00-kor Pirkko Hakala, a Mu^ seovirasto Adattárának vezetője, Antti Matsankyla barátom felesége fogad. Magyar "mezei" néprajzkutató számára szokatlan patika-rend, óriási irattároló lemezszekrények garmadája, csendes és praktikus kutatósarkok rendszere várja a látogatót, a kutatni vágyót. A kapott szóbeli és írásbeli tájékoztatóból kiderült, hogy a "hagyományos" adattári gyarapodási lehetőségek az intézmény kutatói által leadott cédulaanyagok, gyűjtések, vásárlások, adományok mellett vagy inkább helyett, igen jól szervezett, ún. külső adatközlők hálózatával dolgoznak. 1945 óta dolgoztatnak külső adatközlőkkel, számszerint 1800-zal. A Museovirasto kutatói gárdája és az adott téma hazai specialistája által készített kérdőíveket (finn és svéd nyelven) szétküldik a társadalom legszélesebb keresztmetszetét adó, önkéntes adatközlőknek, akik a kérdésekre - tudásuk szerint - a legalaposabban válaszolnak. Az önkéntes gyűjtők toborzása a központi és a helyi telekommunikációs eszközök segítségével történik. Pirkko elmesélte, hogy az idei - sorrendben 38. - füzet propagálására 20-szor szerepelt a TV-ben, kb. 100 rádiófelhívást olvasott be, s legalább kéttucat felhívása jelent meg a különböző helyi és regionális újságokban!! Az állandó adatközlőkről kartont vezetnek, s szükség esetén könnyen elérhetik őket. A felhívások pályázat jellegűek, önkéntes a részvétel, s csak a legjobbakat díjazzák, jelképesnek tekinthető - 1000 finn márka az első díj - összeggel. Pirkko Hakala tapasztalatai szerint sokkal fontosabb az az erkölcsi elismerés, amelyet akkor nyernek el, ha a Museovirasto megjelenteti a nevüket a lapokban, újságokban. A nagyfokú érdeklődés titka - túl a finn ember lelki kötődésén a múltjához - az, hogy mindig aktuális és "érdekes" témákat vet-