H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1992 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

igazságosan, keményen nevelte. A szakma ismerete és szeretete így nagyon korán kialakult Jánosban. Elmesélte, hogy édesapja már két éves korában a gyalupad sarkára ültette, s onnan nézhette, hogyan dolgozik. Trieber János, amikor szakiskolába került, az ott tanultak már nem jelentettek újdonságot számára. A Munkaügyi Minisztérium 18. sz. Iparitanuló Intézetében 1963-ban kapott csónaképítő szakmunkás bizonyítványt. 1975-ig a Csillaghegyi Faipari és Csónaképítő Ipari Szövetkezetnél dolgozott. Innen a Pilisi Állami Parkerdőgazdasághoz ment, annak Szabadtéri Néprajzi Múzeum részlegében volt asztalos. így ismertük meg személyét és munkáját, aminek eredményeképpen 1979-ben a múzeum Restaurátor Osztályára került, ahol haláláig dolgozott. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum szinte minden épülete, kiállítása őrzi szorgos, gondos kezemunkájának nyomát. Ahogy a feladatok igényelték, hol épületelemek (ajtók, ablakok), hol bútorok kiegészítését, készítését végezte. A restaurálás nélküle elképzelhetetlen volt. Ha a szükség úgy kívánta, még fémtárgyak helyreállítását is nagy hozzáértéssel oldotta meg, mert született tehetség volt, az a jó értelemben vett ezermester, akivel manapság már egyre ritkábban találkozunk. Az idő múlásával egyre jobban szaporodnak azok a berendezési tárgyak, amelyek már eleve hiányosan kerülnek a múzeumba, vagy állaguk miatt kell egyes részeiket pótolni. János fáradhatatlanul, nagy empátiával és alázattal varázsolta asztaloselődeinek munkáit ismét széppé, egésszé. Minél bonyolultabb, nehezebb volt a feladat, annál nagyobb örömét lelte benne. Egyik ilyen emlékezetes munkája a jánossomorjai fogadalmi kápolna oltármensája volt, amelyet felmérés alapján teljes egészében ő készített el. De ugyanilyen gondossággal végezte el a kevésbé mutatós, rutin-jellegű munkákat is. Kevés szavú, de mindig a lényeget megfogalmazó, dolgos kezű ember volt. Egyik kedvenc mondása - "ne a szád járjon, hanem a kezed!" pontosan jellemzi mentalitását. A kívülálló talán zárkózottnak is tarthatta, holott nem volt az. Nagyon is szerette az életet, az embereket. Ahogy mondani szokás, jó társasági ember volt, akit minden téma érdekelt. Ha kellett, ízletesen főzött, és amikor ott volt az ideje, humorral