H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1990.2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)
A berendezési terv elkészítése előtt számba kell vennünk a már meglévő tárgyakat, de időben fel kell ismernünk, mi az, ami még hiányzik, hogy még mit kell gyűjtenünk. Tisztában kell lennünk a helyi szokásokkal, a lakberendezési elvekkel, a lakóterek kialakításával. A berendezési tervben össze kell hangolnunk a szoba, esetleg két szoba, a konyha, a kamra, az egész porta minden helyiségének kialakítását, de össze kell hangolni az egymás mellett álló többi portaépület berendezését is. Meg kell terveznünk, ki kell találnunk, hogy egy-egy épületben milyen, a vidékre jellemző jelenetet tudunk megeleveníteni. Több egymás mellett felépült együttes berendezésénél arra kell törekednünk, hogy minden házban, helyiségben valami újat, valami mást tudjunk bemutatni. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy egy-egy korszakban hogyan változott a tárgyak elhelyezése a házban, illetve az egyes helyiségeken belül, vagyis hogyan vándoroltak a tárgyak az egyik helyiségből a másikba az elmúlt évtizedek alatt. Arról is szó volt a konferencián, hogy valójában egy ideig a faluban kellene élnünk azért, hogy a szakirodalom, levéltári és egyéb ismereteken túl, magunkba tudjuk szívni annak a paraszti világnak a hangulatát, levegőjét, amit a kiállításban szeretnénk visszaadni a látogatóknak. Látjuk, hosszú utat kell végigjárnunk az épületek berendezéséig, s ha már érzésünk, legjobb tudásunk szerint mindent megtettünk egy általunk hitelesnek tartott berendezés elkészítésére, ha már ott állunk a berendezett házban, még mindig akadhat javítani való, még jöhet egy praktikus tanács, még játszhatunk a fantáziánkkal is. Akik már berendeztünk múzeumi épületeket, elmondhatjuk, hogy az egyik legcsodálatosabb érzés az, amikor elkészültünk a berendezéssel, kinyithatjuk az ajtót, és először vezethetjük végig a látogatókat az újraéledt, otthonossá vált helyiségeken. Igazán hiteles azonban csak akkor lesz egy berendezés, ha azt egy a faluból, esetleg a házból származó parasztasszony vagy parasztember nézi meg, és azt mondja: "éppen ilyen volt az én gyermekkoromban!".
