H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1990 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

malom jutott, amelyek közül néhány egészen a második világháborúig működött. A többségük azonban sokkal korábban megszűnt, az 1920-as, 30-as évek kiélezett konkurenciaharcának áldozata lett. A tulajdonosok ugyanis képtelenek voltak olyan befektetésekre, amelyekkel a kistermelékenységű malmokat modernizálhatták, jövedelmezőbbé tehették volna. A köves malmokat ezidőtájt kezdték felváltani a munka minősége és mennyisége szempontjából is sikeresebb hengerszékes gőzmalmok. A versenyben alulmaradt vízimalmok száma jelentősen megcsappant, jobbára csak állati takarmányozásra őröltek. Ezek a "srotolómalmok" már csak szűk közönséget szolgáltak ki, amint azt a tallósi Maticza-malom példája is mutatja, amely egészen 1960-ig működött. Az, hogy az 1969-ben alakult Járási Honismereti Múzeum megvehette és minimális javítások után megnyithatta a nagyközönség számára, utolsó tulajdonosának köszönhető, aki múltja iránti tisztelettel és szeretettel gondozta a malmot - ősei örökségét - akkor is, amikor annak munkájára már senki sem tartott igényt. Szanyi Mária