H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1990 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

VILLA RUSTICA: VOLT, VAN, LESZ ! Az ember megszületik és meghal. A dolgok, az ügyek is lesznek és elmúlnak. A mi dolgunk, hogy ha már nem is tehetünk semmit azért, hogy körülöttünk élő szép napjaink, világot megtartó próbálkozásaink örökké legyenek, legalább megőrizzük őket magunkban, egymásnak. 1985 nyara. Első gimnazisták, történelem fakultációsok vagyunk. Nem mondom, hogy azonnal megértettük, miért is kell feltárni az alig-alig látszó falakat. Aztán hallottunk a barbárok elől menekülő légiósról, a ház gazdájáról. Találtunk pénzt, fibulát, edény- és üvegtörmeléket, mozaikpadlót, így lett lassan valóság, hogy Róma egykor kinyújtotta a karját ezért a földdarabért is, amelyen most állunk, s hogy az idáig Európában ismert méreteket meghaladó villa omladozó falait meg kell menteni. Ezen a nyáron először lakjuk be a Park-tábort, nézünk szét a Skanzenben, próbáljuk ki a poroltót a tűzvédelmi oktatáson. És először eszünk lángost sok-sok tejföllel, vajjal, meg agyagozni, szőni, gyertyát önteni sem volt módunk még. Ahogyan a viasz rakódik, egyik réteg a másik után, úgy történik minden nyáron valami új, valami más. Öregszünk mi is, együtt a Villával. Közben dolgozunk is, persze. Lelkesedünk, de a Nap is süt, sőt a lapátot emelni kell. Jó, igaz, Sziszifusznak nehezebb dolga volt, meg a Déva vári kőműveseknek is rosszabb a helyzetük, miért tagadjuk. Különben pedig a kőgörgető Sziszifusznak hiányzott volna az a ronda sziklatömeg. Néha lehullik egy-egy darab, amelynek a falban a helye, vagy eltörik a csákány nyele, de hiszen még csak tanuljuk a szakmát. Belejöttünk? Talicskával, lapáttal, spaklival, csákánnyal... fgy-úgy. Igen. Milyen is volt a munka általában? Talán egy képpel megfogható: látott már mindenki ormótlanul csúcsos nagy hegyet. Látott már hatalmas homokzsákokat. A kettő együtt az igazi. Az alján azt mondták, vigyük fel mindet. Hát én fel sem emeltem a fejem, és csorgott a hátamon a veríték. Közben időn-