H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

— Mit csináltál a Gyes után, 1978—1982 között? — Először a Statisztikai Hivatalban voltam adatfelvevő, fél munkaidőoen, a kisfiámat pedig félnapos magánóvodába adtam. Majd a Népi Iparművészeti Tanácsra kerültem a szőttes és a hímzés szakreferenseként, közben óraadó voltam az Iparművészeti Főiskolán. — Tudtommal 1982-ben sokkal kevesebb fizetésért jöttél vissza az SZNM-be, mint amennyit a NIT-nél kaptál. Miért? — Szerettem itt dolgozni. Először is az SZNM-ben nekem szerencsés helyzetem volt: amioe én belekezdtem, annak a végére is jutottam. Nem a tervtárnak dolgoztam, vagyis volt bőven sikerélményem. Aztán, amikor itt dolgoztam, fiatal voltam, sokat bírtam, és nem is sajnáltam magam. Volt, hogy az év harmadát vidéken töltöttem. Vagyis sokat fektettem be magamból ezekbe az épületekbe, és ezért szerettem őket. Utoljára említem, pedig talán először kellett volna: volt itt jó pár kemény, becsületes, lelkes kollégám is, akikkel nagyon jó volt együttlenni. És meg kell mondjam, nem kényeztettek el minket. A volt katonatársak, börtöntársak is összetartanak... — Miért mentél el újra? A munka vagy a kollégák változtak meg? — ...Én is megváltoztam. Most más tájegysége épül... ő érezheti azt, amit én akkor: a hasznosságot, eredményességet. Az Észak-Magyarország tájegység rám eső részében az elvégezhető munkát elvégeztem. Ha majd évtizedek múlva pl. a karancskeszi lakóházat építik, a szükséges információkat az Adattárban, a berendezési tárgyakat a raktárakban megtalálják. Szóval befejezettség-érzésem támadt. Ez tette lehetővé, hogy amikor hívtak, mentem. Most hívtak a Kutató Csoportba másodszor. Tudom, harmadszor nem hívnának, s talán tudok valamit tenni még textil-ügyben is. — Azért volt itt még befejezetlen munkád is. — Most ez is azt tette könnyebbé, hogy elmenjek, mert nem kellett egészen elmennem. A oajai tímárműhely áttelepítését — muzeológiai vonalon — én kezdtem el. Különösen az épület berendezése, — a speciális technológiai ismeretek igénye miatt — nagyon nehéz, egész tudós tímártársaság segített engem. Az ilyen munkát másnak, egyik napról a másikra, átadni nem lehet. Nekem kb. két évembe került, míg a tímármesterségbe úgy, ahogy beletanultam. Kötelességemnek érzem, hogy a műhely berendezését befejezzem, és ne adjam tovább mostohaszülőknek. Addig legalább veletek is együtt lehetek. m