H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

A rábcakapi és ásványrárói lakóház got, amit a tudományos cikk maga nem közöl. És ez méginkább érvényes azokra az emberekre, akik kívülállók. Tehát a többségre. Én magam vezettem például parasztembereket, és olyan öröm volt látni, hogyan örülnek ők. A múltjukat, a tegnapjukat érezték benne. Mint a gyerekek, mentek oda, és élveztek minden tárgyat. Alig bírtunk az első házból a másodikba, a másodikból a harmadikba jutni, nem akartak elszakadni. Ez nekem olyan öröm volt, és igazolása is annak, hogy van értelme. Nagyszerű élmény olvasni Veres Pétert, a Gyepsort, de tulajdonképpen azt hiszem, hogy egy mai olvasónak ilyen házak elevenítik meg a történetet, mégha a ház nem is onnan való. — Tehát én azon voltam, hogy minél hitelesebb legyen a ház berendezése. Abból indultam ki, hogy mi még megtehetjük azt, hogy odahívjuk Juliska nénit és a többieket, akik korrigálni tudják a mi túlságosan is merev, tudományos gondolkodásunkat, ők életszerűbbé tudják tenni a berendezéseket. Például a botpaládi Juliska néni is, mikor megnézte a kész berendezést, a kisszobában, a hátsó szobában, azt mondta, hogy ,,ide kell még egy kisszék az ágy mellé, mert az öreg itt szeret aludni, nem ahol sokan vannak, benn a szobában, addig, amíg egész hideg nem lesz, és hova teszi akkora pipáját". Szóval állandóan megjelenítik, ők átélték mindezt. Ez a megjelenítés nagyon sokat hatott rám. Egyébként ez nemcsak most kezdődött. Énnekem ezek az élmények, például legelőször Tiszaigaron, vagy később Dunapatajon, arra voltak jók, hogy arra ösztönözzenek, hogy én is megpróoáljam megjeleníteni az életet.