H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

BALOGH JÁNOS és felesége (Kerített házukat 1969 szeptemberében bontottuk le Szalafön. Édesapja, Balogh Sándor, mindig reménykedett abban, hogy háza felépül Szentendrén, és az avatásán o is részt vehet. Sajnos, nem így történt. Balogh Sándor két éve meghalt, a kerített ház faboronái pedig még mindig depóniákban hevernek. Sándor bácsi menye, Erzsike, két éve a szalafői műemlékegyüttes gondnoka lett, fia, János, néhány hónapja a karbantartási munkát végzi.) — Mindketten múzeumi dolgozók lettetek. Ugyanolyan Mzakban dolgoztok, mint amilyenben közös életeteket elkezdtétek, mint amilyenben János, őseid, nagyszüleid, szüleid laktak, és amilyenben te is felnevelkedtél. Hogyan látjátok most a mi munkánkat? Jelent-e számotokra valamit az, hogy a ti házatok is múzeumba került? — Az ember most, amikor ott van, abban a környezetben, most jobban visszagondol arra, hogy milyen is volt, amikor ilyen házoan élt, mert most a szalafői múzeumban is ugyanolyan kerített ház van, mint amiben én nevelkedtem. Az ember jobban visszagondol rá, mint eddig. Az ember látja, hogy hányan látogatják a házakat, és hogy tetszik nekik. És akkor elgondolkodok. Mi akkor csodálkoztunk, mikor a házunkat megvettétek. Most már megértem, hogy miért. Balogh Sándor menyével és unokájával a kerített ház előtt