H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

ra. A téglákat hézagosan rakják. A kemence nyíilását egyik oldalon betapasztják sárral. Az egészet kívül köpönyegtéglával veszik körül. Úgy rakják, mint a csempét, élivel egymásra, hogy a hőfok ki ne menjen. A kemencére ruhát, szénásruhát, rossz lepedőt, ponyvát raknak, hogy a lehulló homok ne potyogjon a kemencébe. Föllebb is raknak ruhát, ami később elég. A kazal köré védőbarikádot építenek sárból, rudakkal, cölöpökkai támasztják meg, hogy ne essen szét. Ezután az égetés következik. Minden 1000 téglára I méter hasábfa és annak az ága kell. A kemencéket befűtik. Fokozatosan kezdik tüzelni. Két napig égetik gyenge tűzzel, míg pára jön. Két nap múlva füst jelenik meg, kormosak lesznek a falak. Két nap után a kemencelikakat becsinyálják, feltöltik sárral. A másik oldalon kibontják a kemencenyílásokat, és onnét kezdenek tüzelni. A hőfok átmegy a túlsó oldalra. Két napig tüzelik ezt az oldalt is, éjjel nappal. Fokozatosan kell tüzelni, ha nem, akkor "megporrul" a tégla, omlós lesz. Mikor a kazal tetején jön ki a láng,a tűz, akkor itt is be kell földelni, hogy a meleg ne menjen ki. Mikor fehér a kazal teteje, és nem jön füst, csak kékes láng, akkor majdnem szétmegy a kazal, bent olvadni kezd a tégla, csöpög, teljesen le kell fojtani. így hagyják, míg ki nem hűl. Sokszor fél évig is állt. Mikor kibontották, a köpönyeg téglát a közfalakba, száraz helyre használták föl, mert ez a leggyöngébb. A többit a külső falakra. A legjobb minőségű tégla a kemencék fölött volt, ezeket alapozásra használták. Téglának való földet nyirkos, nedves talajból, forrásvidékről, alacsonyabban fekvő területről nem vágtak, mert azt kiverte a salétrom. Saját házunkhoz a téglát a 40-es években égettük. Tetőnek való sindűt is készítettek házilag, de azt leginkább fazékégető kemencében. Hódfarkút is." A múzeumban felépítésre kerülő csörgő-szeri istállós pajtánk azonban nemcsak a múlt század végi téglaépítkezés kiemelkedő képviselője. A korszakban a nagyarányú állattartásra áttért parasztgazdaságok jellegzetes portaépítményét is reprezentálja. Az épület a Laczó család tulajdona volt. Laczó Vilmostól vásároltuk meg, aki az 50-es évek eleje óta már Környén