H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

FELVIDÉKI MEZŐVÁROS TÁJEGYSÉG A néprajzi kutatás az Ipoly és a Bodrog közötti középhegységi területen olyan összefüggő, 18-19. századi mezővárosi, kőfalú lakó- és gazdasági épületegyütteseket és mezővárosi funkciójú történeti emlékeket talált, amelyek korábban többnyire kfvül estek a népi építészet és kultúra kutatásának körén, de nem tartoztak az építészettörténet és műemlékvédelem hatáskörébe sem. Ennek az észak-magyarországi mezővárosi kultúrának történeti jellemzője, hogy - a szőlőművelés, bortárolás és borkereskedelem árutermelői szintjén nyugszik /főként Tokaj-Hegyalja, Mátraalja/ a 14. ill. 16. századtól kezdve; - a világi és egyházi földesuraiktól kicsikart jogokat /vásártartás, feudális szolgáltatások pénzbení megváltása, szabadmenetelűség biztosítása, szőlő- és maradványföldek örökölhetősége, stb./ a mezővárosok többnyire meg tudták őrizni a 18. század közepéig; - egyutcás patak- vagy útmenti jobbágyfalvakból fejlődtek /korai céhes iparuk révén is/, s több helyen kimutathatóan már a 15-16. században alápincézett, kőfalú lakóházak épültek bennük /Vác, Pásztó, Gyöngyös, Miskolc, stb./. - a nagytájon belül a kistáji lokális kultúrák kialakulásában /céhes tevékenységek régiói, szerzetesi-egyházi központok, kereskedelmi piackörzetek révén/ a 18. századtói meghatározó szerepet játszottak; A fentiekből következik, hogy e felvidéki mezővárosi kultúra a 16-19. század között a szabad királyi városok polgári-nemesi és a falvak jobbágyparaszti műveltsége között létezett, azoktól különbözött, és azok között közvetített, térben pedig elkülönült az újkori alföldi mezővárosi kultúrától. E városok jogaik védelmére "közös statútumokat" hoztak, mint Tokaj-Hegyalja 12 mezővárosa a 17-19. században, vagy mint a Gyöngyös környékiek a 18. században, melyek a társadalmi helyzettől /jobbágy, zsellér, polgár/ függetlenül megadták az ottlakók oppidánus rangját. Ez olyan