H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1987 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

A Nyugat-Dunántúl tájegység telepítési terve Nyugat-dunántúli épületeink bemutatásával új tájegység nyílik múzeumunkban. A következő években e tájegység felépítésére koncentráljuk erőinket. A következőkben röviden bemutatjuk a tájegységet, telepítési tervét és építményeit, melyek közül néhány már megtekinthető. Az épületek a Vas megyei Örségből és a Zala megyei Göcsej és Hetes vidékről kerültek gyűjteményünkbe. A táj, ahonnét az objektumok származnak, a nyugat magyarországi alpesaljai erdős, dombos területek vonulatába tartozik. Éghajlata csapadékos, talaja gyengén termő, agyagos, növénytermesztésre kevéssé alkalmas. Egykori erdőségeiben a tölgy, a bükk és az erdei fenyő volt honos. A szántóföldi növénytermesztés még századunk első felében is alacsony szinten mozgott. A fejlett szénagazdálkodáson alapuló állattartásnak jutott a jelentősebb szerep, de fontos funkciója maradt a gyűjtögetésnek is. A térség településformáit részben a laza, szórt, részben az utcasorba rendeződött szerkezetek határozták meg. A telkek beépítésére még a 19. század második felében is a kerített udvar, a kerített ház volt a jellemző: az épületegyüttes minden része, a lakóház, a kamrák, az ólak, az istállók és a pajta, közös zsúptető alatt húzódott meg. Hasonló megoldással készültek az un. hajlított házak is, de az egy végben épültek is szép számmal előfordultak. A faragott, bárdolt faépítkezés kiemelkedő portaépítményei a lakóháztól különálló pajták voltak, ezeknek különféle változatai alakultak ki vidékünkön. Az itt élő lakosság paraszti életét évszázadokon keresztül azonos történelmi és gazdasági körülmények határozták meg, életformájuk is azonos szinten mozgott. Területünk a honfoglalás utáni időkben a nyugati gyepük vonalába tartozott. Lakói részben határőrök, részben a királyi várispánságok megalakulásakor idetelepített várnépek voltak. A határőrszervezet felbomlása és a királyi várispánságok megszűnése után /13-14. század/ a határőrök és