H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1985 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

a korábbi porticushoz kapcsolódó, a kibővített fürdőépülethez befutó peristylummal és az ahhoz csatlakozó különböző rendeltetésű helyiségekkel. A jómódú tulajdonoson és feltehetőleg nagyszámú családján kívül 80-100 rabszolga élt és dolgozott részben a szőlőtermesztésben, részben a törzsépületet körülvevő különböző majorsági épületekben. Bár ez utóbbiakból a törzsépület adta feladat nagysága miatt egyet sem tárhattunk fel, a villagazdaság nyilvánvalóan önellátó életmódjából biztos meglétükre következtethetünk. A IV. század derekától kezdve a Birodalom határszéli tartományainak - így Pannoniának is — gyengülő politikai és katonai helyzetéből adódóan a villa rustica már nem terjeszkedett tovább. Mindössze a törzsépületet körbezáró védőfal és az előtte húzódó keskeny árok, valamint néhány kisebb, szintén védelmi célzata belső átépítés tanúskodik az utolsó évtizedek aggodalmat sugárzó közhangulatáról. Lakói nem várták meg a dunai limes teljes összeomlását: 380 körül ingóságaikat összecsomagolva, a törzsépületet szinte a csupasz falakig leszerelve és társzekerekre hordva elhagyták otthonukat,és biztonságosabb életet Ígérő vidékre költöztek. A hatalmas épület lakatlan volt mind a népvándorláskorban, mind pedig az azt követő századok folyamán, soha nem gyújtották fel és nem rombolták le szándékosan. Pusztulását csupán az időjárás viszontagságai és a Staravoda felé nyugati irányból működő talajerózió okozta. Feltárásunk idején a jól megépített első és második periódus falai 110-120 cm magasan álltak, többségük freskókkal díszítve, és csaknem hibátlanok voltak a gondos kivitelezésű terrazzopadlók is. Az illetékes minisztérium, az Országos Műemléki Felügyelőség és egyéb intézmények hosszú és meddő vitát folytattak a konzerválás tárgyában, így a régészeti feltárás utáni impozáns látvány csakhamar elenyészett. 1978-ban végül magam indítványoztam az elhagyottan pusztuló romterület visszatöltését, ennek költsége