H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1985 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

eredeti tárgyat másolattal kell helyettesítenünk, a másolat a lehetőségekhez képest anyagában, technikai megoldásaiban, megjelenésének minden részletében megfeleljen az eredetinek, E kendő raásoltatása során megtudtuk, hogy hol vannak egy 17. századi un, "úrihímzés'' esetében lehetőségeink határai. Előre nem terveztük, de az anyagbeszerzés nehézségei miatt végül két éven át húzódó rekonstrukció során világossá vált szá- . munkra ennek a vállalkozásnak egy másik, tudományos jelentősége. Valójában nagyon keveset tudunk arról, hogy hogyan készültek egykor az "úrihímzések", meg arról is, hogy kik voltak a varróik, hogyan történt a tervezés, a minták átörökítése, rávitele az anyagra, maga a kivitelezés. Esetünkben, kiindulva egy fennmaradt tárgyi emlékből, egy végtermékből, meg kellett terveznünk egy olyan technológiai folyamatot, mely hasonló anyagok, eszközök felhasználásával, hasonló eredményre vezet. A készítés folyamata így, ha fenntartásokkal is, támpontot adhat az eredeti elkészítésének megismeréséhez. Hasonló lehetőségről van itt szó, mint amivel a "kísérleti régészet" keretében élnek, amikor a munkafolyamatokra, mozdulatokra, eljárásokra vonatkozó ismeretek híján egyes tárgyi emlékekből kiindulva próbálnak munkafolyamatokat rekonstruálni /pl. neolitikus kőbaltákkal a favágást, erdőírtást kipróbálni, bár sem a nyél beillesztésére, sem az egykori munkamozdulatokra, technikai tapasztalatokra vonatkozóan nincs biztos támpont/. Hímzett kendőnk esetében a feladat, a munkamód nem volt ennyire ismeretlen és távoli. Ennek ellenére meglepetés volt számunkra az egyes motívumok kivarrásához szükséges öltések száma, a munkamennyiség. A gyakorlati kivitelezés világította meg az élénk színekkel való gazdálkodás fönt jelaett arányait is. Ezek apró megfigyelések, mégis jelentőséget kell tulajdonítanunk nekik, mint lehetőségeknek az időben távoli technikák megismerésére, amit a fönnmaradt emlékek egyszerű szemlélődő