H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1985 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

1. Koltai Lászlóné először munkaraj zot készített az eredeti hímzésről, amelyen megjelölte az öltéstechnikát, öltésirányt, színeket. 2. ErrÖl készült a műhelyrajz, az a rajz, amelyről a minta már a hímzésre előkészített anyagra kerülhet. A kendő a többszörös mosás, vasalás hatására nemcsak színeiből veszített, hanem valamelyest vonalai is eltorzultak. A rozettákat tartó indák szárát pl. két száröltéses sor alkotja, amelyek egymás mellől elnyomódtak, s a kivillanó alapanyag erőtlenné, határozatlanná teszi az inda vonalát. Ugyancsak ellapultak a főág szívmotivumai, eltompultak az eredendően hegyesre rajzolt virágszirmok is. Ezeket a használatból adódó torzulásokat a műhelyrajz már nem tartalmazza* 3. Ezt követte az előnyomott minták hímezése • A hímzés során újabb problémák merültek fel, amelyek a hímzőszálak különbözőségéből származnak. A vékony szálú, sodrott muliné kevésbé fedi az alapanyagot, mint az eredeti sodratlan selyem, s így a felületkitöltések jóval nagyobb figyelmet követeltek. Az ezüstszálak is vékonyabbak a 17. században alkalmazottnál* A hímező akkor a felületen elfektetett vastag fonalat laposöltéssel leöltögette, és a szélek egyenetlenségeit kontúrozással fedte. A mai ezüstfonal átölthető az anyagon, így a felületek töltögetésénél nincs szükség a fektetésre, és csupán az eredetihez való hűség kedvéért öltögette le az ezüstszálakat is Koltai Lászlóné. az ekrü selyemmel. A hímzés néhány olyan tanulsággal szolgált készítőjének és nekünk, amelyeket érdekesnek, hasznosnak tartok ismertetni. Koltai Lászlóné a munka során felhasznált fonalmennyiséget figyelve rájött, hogy a legélénkebb színekből, a vörösből-kékből-zöldből, amelyek szinte drágakövekre emlékeztetően ragyognak a hímzésen, pontosan egyforma mennyiségű motring fogyott el. A vörösből annyival kellett több, amennyi a mintákat össze-