H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1984 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

De a többi.tájegységben is tapasztalható az a törekvés, hogy a különböző falvakból származó épületek, épületegyüttesek a múzeumban a helyi települési sajátosságokat visszaadó "faluvá" álljanak össze. A múzeum hatalmas területe miatt láthatóan nem volt szükségük arra, hogy ez esetbea valamiféle "sűrítést" alkalmazzanak, a Dnyeper vidéket bemutató egység halmazos jellegű települése éppen úgy szétterül, mint ahogyan az a repülővel e táj felett utazó előtt kibontakozik. A valóságos helyzetnek felel meg például az az erdőben megbúvó méhész-tanya, melyet Poleszjéből telepítettek át. Szinte minden tájegység tartogat valami "meglepetést" még a szakember látogatónak is. Hogy csak a legutóbbi részből említsünk néhányat, a XVII. században épített egyhelyiséges, boronából épített lakóházat, vagy a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum mosonszentmiklósi tiprómalmának párját. Az egyes egységeken belül erőteljes törekvés érvényesül arra, hogy bemutassák az itteni népi építészet, s mint a múzeum nevében is szerepel, a "népélet" történeti alakulását, a társadalmi megosztottságot. Például a Középső Dnyeper-vidéket bemutató egységben is ott van a két szélső pólus, a kéthelyiségesnek is alig nevezhető lakóépítmény, és a tanítói lak, s az a módosparaszti ház, mely a XVIII. század végén épült. A kievi szabadtéri múzeum munkatársai széleskörű tudományos kutatást folytatnak, s csak sajnálható, hogy sem ennek közzétételére, de még a látogatók tájékoztatására sincs egyelőre semmi kiadványuk. Pedig például a múzeumi közművelődési tevékenységgel kapcsolatosan is vannak figyelemreméltó kutatásaik, így megállapították, hogy a látogató egy két kilométeres gyaloglással járó múzeumnézés alkalmával mintegy 30 telket képes nagyjából megnézni. A távolság növekedésével azonban a szám ugrásszerűen csökken, k kilométer esetén már csak husz, hat kilométernél pedig mindössze 10 telekre futja érdeklődéséből,