H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1981 1-3. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1981)

salánki erdőségből szerezték be* A koszorúgerendákra támaszkodnak horgas csapolással a gerincen lapolt csüngő szarufák, páronként torokgerendával összekötve, és mindenütt faszögekkel rögzítve* Eltérően a mezőségi jármos csűrtől az ágasok keresztgerendáinak végén nem fekszik szelemen, ami a szarufákat középen rögzítené, és a jármok hossziránya fölső merevítését megoldaná. A szarufák az ágasok végeivel és keresztgerendáikkal nem érintkeznek, így a jármos szerkezet bizonyos mértékig független a tetőszerkezettől, ami arra vall, hogy az építők a szerkezetet nem ismerték a maga teljes egységében, hisz a szelemen alkalmazásának statikai előnyéről lemondtak. A szarufákra hasított, széles keményfa tetőléceket erősítettek faszögekkel. A legalsó vastagabb tetőléc és a koszorúgerenda közé feszítették be az ereszdeszkákat* Mindez alkalmas volt a 70 cm vastag vastag búzaszalmából taposott fedél hordozására. Újrafölépítéskor kevés pótlásra és kismértékű rekonstrukcióra volt szükség. Néhány korhadt elemet újra cseréltünk, és mindenütt visszaállítottuk a csűr eredeti, építéskori állapotát. Elhagytuk a bontáskori másodlagos kapukat, az utólagos fűrészelt fenyőfadeszkázatot, és az eredeti állapotnak megfelelően nyitott, átjáros csűrként, bárdolt tölgyfapalló falazattal építettük föl. Szatmár megyének ezen a vidékén a szemnyerés már az I840-l860-ao évek adatai szerint nyomtatással történt. A helyi öregemberek elbeszélése szerint a tiszabecsi csűr is nyomtató csűr volt. Egészen az 1930-as évekig nyomtattak benne körkörös technikával, az I. Világháború végéig két ökörrel, később két lóval. A csűr földjét a "nyomtató világban" évenként, majd 2-3 évenként csákánnyal fölvágták, majd ledöngölték , két ujjnyi vastagon pelyvás sárral betapasztották, és finom sárral elmázolták. Az 1930-as évek közepétől géppel csé-