Balassa M. Iván szerk.: TÉKA 1979 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1979)

A VÁMOSOROSZI SZÁRAZMALOM. • • • Az elmúlt évszázadokban Magyarország ipari termelésének nagy hányadát a malomipar adta. Legtöbb ipari műemlékünk is a malomipar jellegzetes épitményei közül került ki - vizimalmok, szélmalmok s kisebb számban szárazmalmok. A mult század második felétől, a gőzmalmok megjelenésével leghamarabb ezek a gazdaságtalan szárazmalmok szűntek meg. Eltűntek az alföldi városok, mezővárosok, falvak széleiről, ahol néha egész utcát is alkottak, s a falusi-mezővárosi társadalomban is jelentős szerepet játszottak. A századfordulóra - mintegy ötven év alatt számuk több mint hétezerről a tizedére csökkent. Néhol - kedvező körülmények hatására - a legutóbbi időkig megmaradtak, igy pl. Szarvason

, ahol az utóbbi időben nem annyira buzaőrlésre, mint inkább köleshántolásra használták, valamint Vámosorosziban

, ahol még a 40es években is ütöttek olajat /

Tarpán is áll még egy szárazmalom kerengősátra/. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumba Vámosorosziból áttelepített szárazmalom egyike ezen ritka ipartörténeti emlékeknek. A malomépület két fő szerkezeti részből áll: a kör alaprajzú kerengősátorból és a hozzája csatlakozó malomházból. A kerengősátorban helyezkedik el egy nagyméretű fogaskerék, melynek küllői közé fogják be a haj tó-lovakat. A megközelitőleg 2 fordulat/perc sebességgel működő nagykerék 370 foga orsós áttétel segitségével hozza működésbe a malomház kőpadján elhelyezkedő buzaörlő és köleshántoló berendezéseket. A malmot a vámosoroszi református egyház 1846-ban "300 forintokon" vette az ugyancsak Szatmár megyei Csegöldről

. Egyházi területen, a falu központjában állitotnn