Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Település - népi építészet - A magyarországi szántalpas hombár
A másodlagos funkciók közé tartozott az is, hogy a deszkahombárok tornáca nyáron alvásra is szolgált. Ez különösen 50-60 évvel ezelőtt volt gyakori. Nyár vége felé, amikor a termés már a hombárban volt, a család egyik férfitagja szúnyoghálós ágyat készített magának és itt töltötte az éjszakát.'"' Az 1956. évi árvíz alkalmával a hombárok egy részét ideiglenes lakásul használták Hercegszántón. Az ez idő tájt nagyrészt üres deszkahombárok elején ajtót nyitottak és a család hetekig benne éjszakázott. A legutóbbi évtizedekben a szántalpas hombárok egy része elvesztette eredeti funkcióját. Sok helyen az átépített ház kamrájában a gabona számára ácsolt rekesztékeket készítettek, vagy a padláson terítették el azt. Az udvaron álló hombárt lebontották vagy tyúkólnak alakították át. Néhány háznál ma a hombárba teszik a polyvát, a különféle magvakat, aszalt gyümölcsöt tartalmazó kosarakat, tavasszal itt ültetik a kotlóst, vagy mindenféle lim-lomot tárolnak benne. A mezőgazdaság átszervezése óta a termelőszövetkezetek csak fejadagot osztanak a tagoknak. A nagyobb mennyiségű, piacra termelt gabona elhelyezésére készült szántalpas hombár - a többi gazdasági épülettel együtt - feleslegessé vált, elvesztette jelentőségét a paraszti háztartásban. A szántalpas hombárokat elsősorban a Duna és a Dráva melletti sokac falvakban használták. A legnépesebb, szinte városias település ezen a területen Mohács. Itt a sokac városrészben majd mindegyik háznál megtaláljuk a szántalpas hombár valamelyik formáját. A tanyákkal sok hombár került a szigetbe is. Itt is és a városban is a hombár az udvaron áll, legtöbbször a házzal szemben, közel az utcai kerítéshez. A szigeten különösen Alsó- és Felső-Kandán volt sok hombár az 1956. évi árvíz előtt, itt tömörültek ugyanis a szigetre kiköltözött sokacok. Néhány magyar család is használt ilyen tárolóépületet, ők a városi háznál tartották. Nincs adatunk arra, hogy a mohácsi szerbek és németek építettek volna. Régebben ugyancsak sokacok használták Dunaszekcsőn. Itt azonban a jellegzetes tárolóépület sorsa sajátosan alakult. A sokacok nagy része beolvadt az itteni magyarságba, vagy még az első világháború előtt Mohácsra, illetve Mohács-szigetre költözött. A szántalpas hombárt azonban tovább használták a magyarok. A szigetre való kirajzáskor, a kiköltöző néhány sokac családdal együtt ide is kivitték, ahol az 1950-es években a szétszórt tanyákat Dunafalva néven községbe tömörítették. A németek itt sem használták. Hasonló volt a helyzet Somberekén is. Csakhogy itt a sokacok mellett a szerbek is ebben raktározták a gabonát. A sokacok már a századforduló táján beolvadtak, a szerb családok legtöbbje pedig 1920-ban az optálások során Jugoszláviába költözött. A falu hajdan szerbek lakta, ma is Szerb utcának nevezett részén a beköltöző németek használták a hombárokat, csakhogy ők nem ambarnak, hanem fruchtkar/mak nevezik. Meg kell jegyezni, hogy ugyanakkor a falu többi részén lakó németek, majd a helyükre költözött bukovinai székelyek, gerenda talpakra épített, egészen más típusú, kamraszerű épületben őrzik a gabonát. A Dráva menti sokac falvak közül Alsószentmártonban és Kásádon használtak szántalpas tárolót. Itt azonban már a századforduló táján kiszorították őket a kamraszerű, ugyancsak ambarnak nevezett épületek. Ma mindkét faluban csak egy-egy példány van, a kásádit tyúkólnak alakították át. 22. BELLOSICS i.m. 299. 69
