Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - A magyarországi szántalpas hombár

hók és gabonatartók kapcsolatára, de ebből nem szabad arra következtetni, hogy a szán talpas hombárok a hasonló szerkezetű pásztorépületek közvetlen utódai, hiszen korábban és egyidejűleg is használták őket. Bizonyosnak látszik, hogy a szántalp alkalmazása építési hagyomány a délszlávoknál, amelyet a pásztor élemód hozott erre a vidékre és a gabona tárolása tekintetében egy sor gyakorlati előny éltetett tovább. Az életmódbeli különbségeknek kell tulajdonítanunk, hogy a Pécs környékén élő sokacok nem ismertek szántalpas épületet. Az itt élő sokacokat RADONAY Ignác püspök földművelőnek telepítette le a püspöki és káptalani birtokon a XVII. század utolsó éveiben.

10

3 Ez a sokac csoport az áttelepülés után nem folytatta a pásztorkodást és elvesztette az ehhez az életmódhoz tartozó mozgatható épületeket is. A második gabonakonjunktúra idején, amely együtt járt az extenzív állattartás visszaszorulásával, valószínűleg több szántalpas pásztorkunyhót gabonatartónak alakítottak át, vagy az előző mintájára újat építettek. A később ugyancsak szántalpra készített deszkahombárok látszólag indokolatlan szerkezete igazolja, hogy a Balkánon is használt és hosszú vándorutat megtett szántalpas hombár hagyományos elemként ágyazódott a Duna és Dráva környékén megtelepült délszlávok kultúrájába."

1

4 # Vizsgálódásunk eredményeit a következőkben foglalhatjuk össze: A szántalpas gabonatartó épületeket Bácskában, Baranyában és Szlavóniában elsősorban a sokacok használták és Wwrnak, hambamak nevezték. A XIX. század második feléig fonottak voltak és náddal fedték őket. Az intenzív földművelés megindulásakor deszkából is készítettek hombárt, ugyancsak szántalpra, és cseréppel fedték őket. A vegyes lakosságú községekben és az érintkező területeken használták a szerbek, horvátok, bunyevácok és magyarok is. Számuk ma is nagy, azonban elsősorban ott találjuk őket, ahol sokacok laknak, vagy ahol korábban sokacok éltek. A sajátos szerkezetű épület északra kerülése a délszlávok, köztük elsősorban a sokacok történetéhez kapcsolódik. Valószínűleg a Balkán különböző részéről, főleg Boszniából beköltöző sokacok magukkal hozták, mint életmódjukhoz szorosan hozzátartozó pásztorépületet. Az is valószínű, hogy már a beköltözés idején gabona tárolására is használták. Az épület díszítésében sok a balkáni elem, neve is a Balkán felé mutat. A Déli-Kárpátok vidékén ismert szántalpas pásztorkunyhó és gabonás más úton került Erdélybe. Vándorló román pásztorok hozták őket a Balkánról, elterjedésük útját és gabonásként való alkalmazásuk idejét azonban közelebbről nem ismerjük. A szántalpas hombár továbbélését a sokacok XIX. század végéig élő mozgó, legelőváltó pásztorkodása biztosította. Az intenzív földművelés és az árutermelés megindulása után a szántalpat építési hagyományként őrizték tovább. Alkalmazását néhány gyakorlati előny is előmozdította (mozgathatóság tűz, árvíz, költözés esetén; gabonatárolásra való alkalmassága stb.). 103. UNYI i.m. 77. 104. A kultúrelemek ilyen úton történő terjedéséről vö. GUNDA Béla: Műveltségi áramlatok és társadalmi tényezők. Ethn. LXIX (1958) 573.; BARABÁS Jenő: Kartográfiai módszer a néprajzban. Bp. 1963. 107-108. 79