Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - A magyarországi szántalpas hombár

egy 1866-ból származó adat: „Künn az udvaron, földbirtok szerint, egy vagy két, szánra helyezett nádfedelű hambár, mely a tűz esélyeit leszámítva, a cseréptetős padlásnál, s a dohos veremnél minden esetre egészségesebb gabonatár,. A szántalpas hombár másik nagy elterjedési területe Szlavónia. Erre már BELLOSICS is rámutatott, de más adatok is megerősítették.

3

6 Különösen a Duna melletti és a szlavóniai síkságon fekvő sokac községekben volt általános. Daljban ma is használják, de itt az eddigiektől eltérően, kosnak, nevezik.

1

7 A Vmkóvcetői és VukovanéA délre eső területen szintén ismert volt. Az itteni elterjedéséről és használatáról egy levél részletesen tájékoztat bennünket. A Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában őrzött levelet DOSZTAL József Jankovce-\ lelkész írta, valószínűleg BELLOSICS Bálintnak.''* A gyűjtő falvanként részletezte, hogy az épületet kik és hogyan használják. Figyelme kiterjedt a más típusú gabonatartó épületekre is, és helyenként pontosan rögzítette, hogy az újabb, kamraszerű hombárok mikor és milyen mértékben szorították ki a szán talpas hombárokat. Közvetlen, első kézből szerzett adatai kitűnő képet nyújtanak erről a területről. Jankovicen is elsősorban a sokacok használták, tőlük vették át a bevándorló magyarok, ugyanis „a sokacok, miután megkapták az urbarial erdőt, erősebb gerendákon fekvő hombárokat kezdtek építeni, mert a fát ingyen kapták. A magyarok nem kaptak olyan szép épületfát, ezért beérik a fonottal.

3

9 Ótokon és Gradisteben a gyűjtés idején már csak egy-két példány volt, itt is kiszorították őket a rekeszes deszkahombárok.

4" Ugyanez történt a horvát Priv/ak

ban. Cákovcen 1850 táján még minden háznál volt szántalpas hombár, magyaroknál és szerbeknél is, a századforduló táján azonban téglából építették a gabonást helyette. S/akovren a horvátok, Marinren a sokacok és a szerbek használták a XIX. század második felében, az utóbbiak cosnak nevezték. A századfordulóra azonban eltűntek, ugyanúgy mint a horvát Cer'ueben. Az elterjedést vizsgálva ő is utalt arra, hogy a Drávaszögben és Bácskában is gyakori, különösen a sokac falvakban. Igen figyelemre méltó az a többször hangsúlyozott megállapítása, hogy a szántalpas hombárt először csak a sokacok használták, tőlük vették át a magyarok. A sokac-szerb vegyes községekben így tárolták a gabonát a szerbek is, tiszta szerb falvakban, továbbá a német községekben azonban ismeretlen. Az eddig felsorolt adatok világossá teszik, hogy a szántalpas hombárok a Kárpátmedence déli részén összefüggő délszláv nyelvterületen terjedtek el, Bácskában, Baranyában és Szlavóniában. Fonott gabonásokat használtak azonban Csongrád, Csanád megyében, továbbá az erdélyi Mezőségen is. Ezek egy része szántalpon állt.

4

1 A szórványos adatok pontatlansága miatt gyakran csak az épület nevét ismerjük, és nem derül ki, hogy szántalpon álltak-e, avagy sem. Makón régebben fonott, tapasztott épületben tar35. RÓNAI Sándor: Három nép egy megyében. Vasárnapi Újság 1866. 559. 36. Das Bauernhaus in Kroatien. Dresden 1911.; LECHNER, Zdenka és GAVAZZ1, Milovan szíves levélbeni közlései. 37. LECHNER, Zdenka szíves levélbeni közlése. 38. EA 1847. DOSZTÁL József, 1913. 39. Uo. 40. LOVRETI/E, J.: Ótok. Zbornik za narodni ivot i obiéaje II. (1897). 41. GUNDA Béla: A Déli Kárpátok román népi műveltségének balkáni kapcsolatáról. Ethn. LII. (1941) 40-41. 71