Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Köszöntések - megnyitók - A „hevesi kislányok" és Fazekas Lajos kiállítása, 2004

A „hevesi kislányok" és Fazekas Lajos kiállítása, 2004 Vajon mi az a különleges varázs, ami megérinti az embert, amikor ezen a kiállításon körülnéz, vagy amikor egy-egy alkotást kézbe vehet, magáénak tudhat? Mi az a nevén nem nevezhető valami, ami tudatunk, lelkünk mélyére hatol, amikor az itt látható textíliák és fazekas munkák titkait fürkésszük? Talán a múlt üzenete? Mely mindig sejtelmes és titkokkal teli. Talán a sok ezer éves múlt fátylán átvillanó ősök élni akarása, akik a maguk javára és az utódok örömére szövőszékkel és fazekas koronggal gazdagították az emberi kultúra őskorát. Akik megszelídítették a két őselem, a föld és tűz világát azért, hogy agyagból edényt készítsenek, hogy azzal életüket könnyítsék, de szolgáljanak azok a léten felüli szellemeknek is, áldozati edényként, és hordozzák üzeneteiket a sírokban elhantolt ősökkel együtt az őket követő generációk sokaságának. Akik a föld adta növényeket nemesítették, hogy abból rostot nyerjenek, aztán fonalat sodorjanak, és elmés találmányuk, a szövőtábla, majd a szövőszék segítségével kelmét állítsanak elő. Igen, a múltnak mély kútja adja az éltető erőt, mely évezredeken át máig ível, lényegében ugyanazokkal az anyagokkal és technikákkal, mint amivel az időben és térben távoli ősök éltek. A különleges varázsnak a gyökere talán a szépség igézete? Igen, a szépség varázsa, melyet évezredek tudása, az alkotó ember hite hozott létre és éltetett tovább. Az ég és a föld, a mindenek feletti, az égig érő fa csúcsát kereső alkotó és befogadó ember lelke tárul ki általa. Mindig újat, mindig szebbet alkotni, új és új színeket, formákat és díszeket létrehozni. Szilárdan kapaszkodni az ősök tudásába, de hozzáadni, újjá formálni, hogy örömet okozzon alkotónak és befogadónak, bizalmat, hitet adjon a jövőnek, lelket gyógyítson, vigasztaljon, vidámítson, és reménnyel töltse el a szenvedőket. Ugyanakkor a formák és a díszek nyelvén beszéljen a világmindenség keletkezéséről és pusztulásáról, a meg-megújuló küzdelmekről, arról a sok-sok évezredről, mely közben lepergett az idő megállíthatatlan rokkáján. Minden népművészeti alkotás, minden hímzés és szőttes, minden fazekas edény az emberi történelem, az emberi lélek és tudat egy-egy darabja, ugyanakkor összessége is, és ez a szimbiózis teszi sejtelmessé, varázslatossá e tárgyakat, ha megkíséreljük azt, hogy a kézzel fogható mögé lássunk. Olyan sejtelem ez, mint amikor dédapáink a láp ködén át a lidérc imbolygó fényét látták, melyben hittek, és amelytől borzongva féltek. Vagy titkot őriznek, mind dédöreganyáink apokrif imái, melyek a földöntúliba vitték őket. Vagy mint a csörgedező csermely csobogása, mely a föld mélyéből indul a forráson át, és végül a világtengerbe torkollik, jelezve a kezdet és a vég elválaszthatatlanságát. Mint a hímzések és a szőttesek végtelensége, melyek díszítésük ritmusával a természet soha el nem múló lüktetésére, a nappalok és az éjszakák, az évek és az évszázadok örök váltásá489