Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Népművészet - népi iparművészet - Népi faragóművesség
Népi faragóművesség I. A faragás történeti múltja Amikor faragásról, az ember művészi tevékenységének e speciális ágáról beszélünk, tisztában kell lennünk azzal, hogy itt olyan folyamatról van szó, amely a neolitikumtól az ipari forradalomig, illetve máig ívelően mintegy 10 000 éves múltra tekint vissza. Az embert körülvevő szilárd természeti anyagok megmunkálása, azok használati és dísztárggyá való alakítása, faragással való díszítése az emberi művészkedő tevékenység hajnaláig nyúlik vissza. A felhasznált és növényföldrajzilag meghatározott anyagok sajátosságaiból adódik, hogy azok a neolitikumtól kezdődően, az azt követő régészeti korokból, majd az ókori civilizációk korából maradtak meg, gondoljunk csak a karcolással, véséssel díszített csont és szaru régészeti leletekre. Az emberi művészeti tevékenység az ókori civilizációkban, Mezopotámiában, Egyiptomban, Görögországban, majd a Római Birodalomban, továbbá a távol-keleti, a közép- és dél-amerikai ókori államokban hatalmas lendületet vett, ezeken a területeken is azonban elsősorban a faragással díszített kőépítmények és azok részei maradtak meg. Aligha lehet kétséges, hogy a kőfaragásban megjelenített faragó technika és motívumkincs a fán, a fából készült épületeken, bútorokon és használati tárgyakon is megjelent, ezek emlékanyaga azonban nagyobbrészt elpusztult, és csak szórványok maradtak ránk. Az ókori civilizációk azonban a szilárd anyag megmunkálásának, technikáinak, díszítő motívumainak, a művészi látásmódnak hatalmas tárházát alakították ki és hagyták ránk, amely később alapját képezte az európai középkor művészi tevékenységének mindazokon a tájakon, ahol a kereszténység ideológiájával alátámasztott feudális államalakulatok, a társadalmi hierarchiák kialakultak, és ahol e hierarchiák csúcsán elhelyezkedő rétegek művészi igénye is megjelent. A forrás, amelyből merítettek, kétféle volt. A kontinens nyugati felén a művészet főleg az antik római kultúra hagyatékára épült, és csak kis mértékben színezte a kelta és germán törzsi hagyomány, míg Európa keleti felén a művészi tevékenység a Kelet-római Birodalom, Bizánc örökségét felhasználva fejlesztette tovább művészetét, melyet a sztyeppei nomád kultúrák színeztek. Európának ez a kora középkorban kialakult művészeti megosztottsága, melyet a keresztény egyház kétfelé válása is erősített, évszázadokon át éreztette hatását, és a művészeti tevékenység egymástól eltérő jegyeit konzerválta. E rövid történeti visszapillantás végén rá kell mutatnunk arra, hogy Európa szerte nagyjából Kr. u. az első évezredben alakultak ki azok a kézműiparok, melyek eleinte feudális központokhoz kötötten, később céhekbe tömörülve, eszközanyagukat és technikájukat folyamatosan fejlesztve, immáron a társadalmi munkamegosztás keretei közt hordozói voltak a művészi tevékenységnek, tárgyunknál maradva, a fafaragó művességnek. E mesterek szinte a középkor végéig a feudális uralkodó osztályok, majd az évszázadok alatt folyamatosan konszolidálódott, és viszonylagos jólétbe került 377