Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Skanzenológia - A skanzenek alapításának motivációi
emlékművet építve. Ennek érdekében kihasználták pozíciójukat, nem egyszer hatalmukkal is visszaélve. Zalában Hadnagy László, majd Kiss Gyula néptanító (így nevezte magát) megyei elnökhelyettesként, voluntarista módon dirigálta az építést gyakori konfliktusban SZENTMIHÁLYI Imrével. Vas megyében BÁRDOS1 János mögött ott állt SZENTLÉLEK)'Tihamér, az akkor megyei múzeumigazgató, aki mögött pedig Gonda megyei elnök gondoskodott arról, hogy a kulturális tervek megvalósuljanak, és ehhez eszközöket is biztosított. Szenna szervezése mögött ott volt a KAPOSTERV a megye tervező intézete SZIGETVÁRI György igazgató vezetésével. Nyíregyháza-Sóstó esetében megyei párt- és állami határozatok adtak zöld utat a megvalósításához. Opusztaszeren a néprajzi gyűjtemény felépítését magasabb szinten határozták el, az országos bizottság elnöke ERDEI Ferenc, majd LOSONCZI Pál volt, megyei szinten az építést HANTOS Mihály elnökhelyettes segítette. JUHÁSZ Antalnak azonban keményen meg kellett küzdeni a kivitelezőkkel, akiket az érintett települések delegáltak. 102. kép. Sóstói Múzeumfalu, Nyíregyháza (PÁLL István felvétele] 101. kép. Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, Szenna [BERECZKI Ibolya felvétele) 311