Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Víznyerés - kutak Próbakommentár a Magyar Néprajzi Atlasz térképlapjaihoz

53. kép. Tanyaudvar gémeskúttal, Jászapáti (BERECZKI Ibolya felvétele) A gémeskút a magyar nyelvterület jellegzetes és (a Dunántúl egyes részei kivételével) domináns kúttípusa. Alkalmazásának feltétele az, hogy a talajvíz ne legyen túl mélyen. Az Alföldön, a Kis-Alföldön és a Felső-Tiszavidéken kizárólagos víznyerő szerkezet volt a 20 század elején. Készítették udvarokban, utcákon, a település terein, továbbá külterületeken, legelőkön is. Az alföldi legelőkön gyakran egy széles kútaknába nyúló kettős vagy hármas gémeskutat is készítettek, hogy a nagy nyájakat gyorsan elláthassák ivóvízzel. b.) HmgtttskíU. A köznyelvben inkább hnrkeski'unok nevezett szerkezet lényege az, hogy a kútakna két oldalán földire mélyített oszlopokon vas tengellyel ellátott fiihenger forog amelyre láncot vagy kötelet erősítettek, végére fa- vagy fém vödröt kötöttek. A hengertartó oszlopon túlnyúló tengely ének végére fa vagy vas kallantyút, vaskereket, megvasalt kocsikereket rögzítettekés ezek forgatásával a lánc (kötél) a hengerre csavarodott, ezáltal a vízzel telt vödröt a kútaknából a felszínre húzta A szerkezet segítségével gyakran igen mélyről lehetett kis erőfeszítéssel a vizet felhúzni. A szerkezet tartozéka a kútkáva, a szerkezet fedése, illetve körülépítése, valamint az itató vályú. A hengeres kút domináns elterjedési területe a Dunántúl középső és déli része, de gyakori a nyelvterület északi, dombos részein is. Másutt csak szórványosan fordul elő. Alkalmazása a 20. században terjedő tendenciájú. Elsősorban az udvarokban készítették, de előfordult közös használatú kútként is az utcán, illetve a falu főterén. Igen gyakori a dombvidékeken a külterületi szőlőkben. 228