Cseri Miklós - Horváth Anita - Szabó Zsuzsanna (szerk.): Fedezze fel a vidéki Magyarországot!, Kiállításvezető (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

IX Nyugat-Dunántúl - IX-13 Szalafői kerített ház

VIII IX-13 Szalafői kerített ház Az 1700-as évek végén, az őrségi Szalafőn, a „Felső szerben" építette az evangélikus Balogh család a múzeumban látható boronaházat, ami 1860-ig füstösházként működött. A lakóháznak egyetlen nagyméretű, fűthető helyisége volt, ennek kemencéje szolgált sütésrefőzésre és fűtésre. A kemence száján kiömlő füst a helyiségben gomolygott, és a boronafalba* vágott kis tolóablakokon keresztül távozott a szabadba. A füstösházat követő helyiségekkel (kamrák, istállók, ólak) három oldalról bekerítették az udvart, ezért az ilyen alaprajzú házakat kerített háznak* is nevezték. A ház berendezése szinte középkori hagyományokat követ. A múzeumi rekonstrukciót régi leírások, levéltári dokumentumok és a Balogh család visszaemlékezései alapján készítettük el. A füstösház berendezése szerint a család vacsorához készülődik: az egyik sarokban a hosszú padok előtt áll a megterített nagy tölgyfaasztal. Míg a család férfi tagjai asztalhoz ültek, az asszonyok mögöttük álltak és férjük válla felett kanalaztak. A gyerekek a kemencén ülve vacsoráztak. • Kásaételek Az Őrség két legfontosabb gabonája a köles és a hajdina, a belőlük főzött kása a mindennapi étkezés meghatározó eleme volt. A hajdinát cserépfazékban, hordóban tárolták, a kölest pedig kópicokban*. A kölest mozsárban vagy lüküben törték meg. A lükü olyan törőeszköz, amelyen a törnivalót a földön fekvő, vaskos gerendába mélyített mozsárszerű üregbe teszik, ebbe üt bele a munka során a törőkalapács.