Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Vidéki életmódváltozások a 20. században (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Mazug Zsolt: Modernizáció hatásai a mindennapokban – Higiéniai viszonyok és tisztálkodási szokások változásai Gellénházán a 20. század második felében

Építészeti szempontból merőben új jelenség figyelhető meg Magyarországon a 20. század második felétől. A vizsgált időszakban a városok mellett a falvakban is látványosan zajlott a formai átalakulás. Lassan megszűntek a tájegységek építészeti jellegzetességei, sajátosságai. Altalánossá vált az uniformizálódás. Típustervek, és az ezeket előnyben részesítő kölcsönök elősegítették a teljes egységesülést. Ennek következtében a régi két- vagy, háromosztatú parasztházak helyét elfoglalták az új négyzetes alaprajzú „kockaházak". Az új típusú házak már téglából épültek, és beton alapozásúak voltak. Ezek a két-háromszobás egyenházak szakítottak a hagyomáyos parasztház kettős-gazdasági és otthont adó funkciójával.-' Hangsúlyozták a lakóépület jelleget, és szinte teljesen kiszorították a korábbi hosszanti házakat. Ráadásul a téeszesítés befejezésével a porták gazdasági épületeit egymás után lebontották. A belső lakótér megnövekedett, ezért valamennyi élettevékenységet más-más helyiségben tudtak már elvégezni a lakók. Altalánossá vált a két szoba, ami egyre több helyen fürdőszobával párosult. A fürdőszoba lett az otthoni tisztálkodás állandó helyszíne, bár építése a korszak eljén még nem volt előírás. Előfordult, hogy egy településhálózaton belül meglévő infrastrukturális egyenlőtlenségek miatt a fürdőszobát és WC-t hamarabb megépítették, mint ahogy a víz bevezetésre került volna.

3 1970-ben még csak a magyar települések 32.8%-a, 1982-ben viszont már 53.7%-a volt ellátva vezetékes vízzel.

4 A fent említett négyzetes alaprajz racionális területkihasználást tett lehetővé, így azt könnyen összeegyeztethették a korszerűség igényeivel.

5 Főleg azért válhatott ennyire elterjedtté, mert ezeknek az új házaknak a lakói általában a fiatalabb generációhoz tartoztak, lakáskultúrájuk különösebb nehézség nélkül formálódott és illeszkedett a megváltozott környezethez.

6 A hetvenes évek végén új jelenségként feltűntek az emeletes családi házak. Régi és új házaknál egyaránt alkalmaztak tetőtérbeépítéseket, a többszintesség egyik válfajaként. A Dunántúl nyugati sávjában gyakori az ilyen bővítési megoldás. Országos szinten javultak a lakásviszonyok a szocializmus alatt, ami nemcsak menynyiségi, hanem minőségi növekedést is jelentett egyaránt. Fokozatosan, mégis lassan csökkentek a városi és falusi lakások közötti komfortbeli különbségek. Szemléltető adat, miszerint az 1970-es évek végén a budapesti lakások 71%-a, más városi lakások 64%-a rendelkezett fürdőszobával és vízöblítéses vécével, addig a községi lakásoknak még csak negyede.

7 Tanyán élőknél ez az arány csak pár százalékot ért el. A fővárosban és a nagyobb lélekszámú városokban - nyilvánvaló okok miatt - magasabb volt az összkomfortos lakások aránya, mint a falvakban Majd csak a korszak utolsó évtizedében oldódtak fel a látható eltérések. 1960-ban országos szinten a lakásoki 7,5%-a rendelkezett fürdőszobával, 1980-ban már 59,75-a.

8 Azonban más-más feltételek befolyásolták a városi és vidéki lakásépítési aktivitást. Míg vidéken a lakások szinte ki2. ROMSICS Ignác 2005. 485. 3. VALUCH Tibor 2005. 299. 4. Központi Statisztikai Hivatal. Statisztikai Évkönyv. 22. 1982. 285. 5. BALASSA Iván (föszerk.) 1997. 308. 6. Uo. 7. ROMSICS Ignác 2005. 486. 8. VALUCH Tibor 2005. 296. 324