Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Vidéki életmódváltozások a 20. században (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Tamáska Máté: A puszták népének telepes községei 1945 után

Összefoglalás A telepesfalvak a magyar településtörténet elhanyagolt, ám korántsem jelentéktelen állomásának tekinthetők. Az Országos Földbirtokrendező Tanács e téren főként Fejér megyében volt aktív, ahol fél tucat község kiépüléséhez és önállósodásához járult hozzá (Besnyő, Hantos, Nagylók, Nagykarácsony, Nagyvenyim, Mátyásdomb). A végletekig szabályozott program előképe az ONCSA akcióban lelhető fel, de annál erőteljesebb és radikálisabb változásokat hozott. Az ekkor keletkezett falvakat semmiképpen sem tekinthetjük szocialista községeknek, hiszen felépítésük alapvető célja nem a kollektivizálás, hanem a kisgazdaságok létrehozása volt. Más kérdés, hogy az ötvenes évekre átnyúló munkák már a kommunista diktatúra legkeményebb esztendeire esnek. A telepes községek népessége a Horthy korszak legszegényebb rétegeiből verbuválódott: helyi földnélküliekből és törpebirtokosokból, cselédekből, valamint az orszég keleti feléből érkező földigénylőkből. A falvak tervezői igyekeztek felszámolni a korábbi szórt településrendszert, a majorságokat és a szőlőhegyeket egyaránt. A belterület kiválasztásában az uradalmi épületek csak átmeneti jelentőséggel bírtak, egyedül a már álló templomokat kívánták meghagyni. Hantos kivételével a falvak egykori szántókat foglalnak el. A szerkezetek történetisége egyedül a főtengelyek és a háború előtti pusztai utak egybeesésében mutatható ki. Az elkészült családi házak a modern mozgalom és az abból kivált népies építészek grandiózus társadalomformáló vállalkozásának egyik utolsó nagy állomása. A negyvenes évek első felében kiérlelt tervek a paraszti életmódot kívánták építészeti eszközökkel racionalizálni. A mai falukép legtisztábban Mátyásdombon őrzi a telepítés emlékét, máshol erősen érezhető az elmúlt hatvan év helyi sajátosságokkal tarkított építéstörténete. 111