Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A mezővárosi életmód - kézművesség

- akár évtizedekkel az elhalálozás előtt - vagy egy lopás után a kárfelmérés részeként, esetleg az igazságszolgáltatási ügymenet eredményeként. Egyes leltárakban gyakorlatilag mindent összeírtak a dirib-darab vasakig. Számos azonban az olyan inventárium, amelyben csak a legértékesebb berendezési tárgyakat, eszközöket szerepeltetik. (A könyv végén közlünk egy tokaji és egy gyöngyösi hagyatéki leltárt is.) A céhes keretek között előállított termékek (hordós borkereskedelemhez dongás faedények, kerámiák, bőr-, gyapjú és textilruházati termékek, stb.) a megélhetés fontos forrásai voltak. Gyöngyös 90. A gyöngyösi iparosház első szobája virágzó kézműipara, a szűrszabó és szűcsipar a 19. század végéig meghatározó maradt, miként kerámia központ jellege is. Gyöngyös az 1820-as években országos szinten a céhes ipar egyik legsokoldalúbban fejlett központja volt. Ez az árutermelő tevékenység határozta meg az itt élő lakosság életét a múzeumi bemutatásra kiválasztott időszakaszban is, egészen a 19. század végi filoxéravészig. Egyes mezővárosok nemcsak a szűkebb körzet, de egy-egy jellegzetes termék esetében egész országrész, nagytáj ellátóivá válhattak. 1872 márciusában megszűntek a magyarországi céhek. A törvény kimondta, hogy valamennyi Hl