Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A szőlő és borfajták

A SZOLO ES BORFAJTAK A Felföldön a szőlőtermelés a 16. században már kiemelkedő jelentőségű, viszont az akkori leírások a mátra- bükkaljai- és zempléni szőlőket dicsérték, s a hegyalji borokat még nem sorolták a legjobbak közé. Balassa Iván kutatásai alapján megállapítható, hogy a tokaji borok „világkarrierje" a 17. században indult. 1570 táján szerepel először írásos forrásban az aszúszőlőbor megnevezés. Míg abban az időben tucatnyi különböző fajtát is termesztettek a hegyaljai szőlőkben, az utóbbi kétszáz évben afurmint és mellette száz év óta a hárslevelű lett az uralkodó fajta, háttérbe szorítva az ókortól ismert sárgamuskotály fajtát. Tokaj-Hegyalja szőlőterü14. Puttony letének 70%-a napjainkban furmint, a hárslevelű 20%, a sárgamuskotály 5%. A fajták tekintetében a filoxéra után felgyorsult az egységesülés. A furmintnak rengeteg fajtáját felsorolták a korabeli szaklapok: madárkás, hólyagos, borzos, legyes, ligetes, tökös, tömött, változó, vajaslevelű, stb. A szakemberek többsége a madárkás és a hólyagos változatokat tartotta a legtöbbre. A furmint fajta eredete nagy valószínűséggel olasz és francia területre vezethető vissza, s Magyarországon először a legendás minőségű szerémségi szőlőkben terjedt el, s innen került Tokaj-Hegyaljára. A hárslevelű fajta eredete feltehetően szlavóniai, s onnan származott Tokaj-Hegyaljára. A fajta megítélésében kiemelt jelentőségű, hogy illata a bodzavirágéhoz hasonló. Ez azért érdekes, mert bár a hazai ízlésnek nem minden időszakban felelt meg, viszont a lengyeleknél kimondottan ez tette kedveltté. 1804ben Zemplén vármegye még hivatalos utasításban kívánta kötelezni a szőlőtermelőket, hogy irtsák ki a hárslevelű tőkéket. Ennek ellenére a 19. század közepére a második legelterjedtebb szőlőfajta lett Tokaj-Hegyalján. Az ókorban is kedvelt fajta volt a sárgamuskotály, melyet hazánkban német közvetítéssel terjesztettek el. Az aszúkészítésre a bizonytalan eredetű furmint kiválóan alkalmas volt, viszont jellege házasítást kívánt lágyabb bort adó fajtákkal. Ilyenek voltak kezdetben a korai érésű asztali szőlőként is kedveltgohér, a gyakran hasmenést okozó (fosókának is nevezett) fejér-szőlő és a Mátraalján és Tokajban is még napjainkban is előforduló, nem töppedő fajtapurcsin, melyeket azon19