Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Miért mezőváros?

tek. Földesúri szolgáltatásaikat rendszerint pénzzel megváltották. A mezővárosok lakói három felé adóztak: az államnak, az egyháznak és a földesúrnak. Az adózás eredetileg személyes jellegű volt. Az egyik legfontosabb adónem a dézsma volt, amely a jobbágy terményeinek, és állatszaporulatának (bárányok és méhek) a tizedrésze, amit adóként fizetett meg az egyháznak és a földesurának. Gabonaneműekből, borból, juh- és méhszaporulatból is történt a dézsmálás. A felföldi mezővárosok településképének meghatározó épületei voltak a dézsmaházak, ahol a települések földesurai begyűjtötték az őket illető adót. Külön kiváltságnak számított a mezővárosok számára a közös adózás. A mezővárosokban lakókat azonban a háziadó is terhelte. Ennek kirovásánál a lakosok teherbírását figyelembe vették. Az esküdtek összeírták a jószágokat, jövedelmeket, majd az adóterhet (taksa) a vagyonhoz mérték. A városi települések céhes iparukkal és mezőgazdaságukkal egyaránt specializálódtak. A mezővárosok legfelső rétegébe tartoztak a püspöki mezővárosok, mint amilyen Eger vagy Hejce volt, vagy az állami tulajdonú kamarai mezővárosok, mint amilyen Tarcal, Tokaj, vagy a távolabb fekvő Miskolc is volt. Egyes Felföldi mezővárosok rangját kulturális centrum voltuk is növelte, mint Sárospatakét, Egerét, vagy Miskolcét. A reformáció előtti időszakban néhány mezőváros - így például Gyöngyös, Sárospatak közössége egyes esetekben már koldulórendet is képes volt eltartani, ezzel is igazolva szervezettségét és anyagi erejét. A felföldi mezővárosok lélekszáma nem volt magas (1000-5000), viszont több, mint 20%-a a lakosságnak dolgozott céhes iparosként. Vásártartási, bíróválasztási, szabadmenetelűségi, szabadabb öröklési jogokkal bírtak, ez élesen megkülönböztette a szomszédos jobbágyfalvaktól őket. Jogaik védelmére „közös statútumokat" hoztak létre, mint Tokaj-Hegyalja 12 mezővárosa a 17-19. században, vagy mint a Gyöngyös környékiek a 18. században. Mezővárosi jogi keretek között működtek a szőlőművelő vagy kapás céhek is, melyek a művelésmódok egységességét is befolyásolták. A szőlőhegyek birtoklásának joga függetlenedett a birtokos társadalmi helyzetétől, vagyis a „dézsma adó szőlő"' a szabad birtokforgalom miatt nemcsak jobbágyok, hanem városi polgárok, nemesek, sőt mágnások kezére is kerülhetett. Mindezen mezőváros fejlesztő tényezők együttesen jellemzik a felföldi mezővárosokat. 8. Tállya képe 1867-ben 12