Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Összefoglalás

A felföldi mezővárosok nem csupán gazdaságilag, hanem kulturális, szellemi téren is különböztek környezetüktől. Ebben komoly szerepe volt protestáns egyházi, oktatási központoknak és az uradalmi - elsősorban a Hegyalján a Rákócziakhoz tartozó centrumoknak. Miként erre Kósa László is utal munkáiban a mezővárosok kultúrájának nem minden ágában mutathatóak ki speciálisan Felföldinek ítélhető elemek, így pl. a néptánc dialektusok között sem alkot a kutatók egy része szerint önálló területet, hanem táncai vegyesen a dunántúli és az alföldi központi táncdialektusokhoz sorolhatóak. Egyes régies kulturális elemek megmaradása elsősorban az évszázados szlovák-magyar kölcsönhatással magyarázható. Nyilvánvaló, hogy számos olyan területe, jellemzője létezett az egykori mezővárosi kultúrának, melyre nem tértünk ki jelen elemzésünkkor. Célunk elsősorban a szabadtéri néprajzi múzeumi állandó kiállításban is bemutatott jelenségek értelmezése volt. A felföldi mezővárosok egykori virágzását elemezve, kultúrájuk egyes jellemzőit megismerve megállapíthatjuk, hog)' azok a települések voltak és maradtak életképesek, amelyekben a városfejlesztő erők közül több is működött párhuzamosan. A tisztán szőlőtermelő mezővárosokat a 19. században az exportlehetőségek megszűnése, a szőlődézsma s végül a pusztító filoxéra tönkre tette. Az egykori 70-80 felföldi mezőváros közül, alig 7-8 lett modern város. A filoxéra ráadásul csak brutálisan betetőzött egy hanyatlási folyamatot, amelyet a hagyományos orosz és lengyel piacok elvesztése indított el és a gyáripar terjedése, illetve a szőlőbirtokos rétegnek az elszegényedése folytatott. A felföldi mezővárosok történeti képződmények, s csak több tudományág módszerének együttes alkalmazásával kutathatók. A múzeumi állandó kiállításban az objektumok berendezéseiben a tulajdonos családok gazdasági és ipari tevékenységét hangsúlyozzuk. Az építészet-, gazdaság-, társadalom- és ipartörténeti emlékeket a különböző életmódok és életformák együttesében őrizzük meg és mutatjuk be. A jellegzetes épületekben berendezendő állandó kiállítások igazolják a régió településein élők polgári öntudatát és igényességét, valamint a falusitól eltérő tárgyi felszereltségét. A fentiekben esetenként talán önkényesnek tűnő szempontok és résztémák segítségével, a múzeumi kiállításokat, mint példatárat alkalmazva kívántuk érzékeltetni a felföldi mezővárosok izgalmas, gazdag kultúrájának összetettségét, s a tájegység településeinek jellegzetes és talán legfontosabb jellemzőjét, a közvetítő jelleget. 123