Cseri Miklós: Néprajz és muzeológia, Tanulmányok a népi építészet és a múzeumi etnográfia köréből (Studia Folkloristica et Ethnographica 51. Debrecen ,Szentendre, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2009)

SZABADTÉRI NÉPRAJZI MUZEOLÓGIA - ÚJ KÍSÉRLETEK - SZABADTÉRI MÚZEUMOK ÚJ KIÁLLÍTÁSI TÖREKVÉSEI

azon kezd gondolkodni, hogy hol lehetne az <5 helye, hogyan reagálna különböző helyzetekben és szituációkban; intellektusát mobilizálva kerül kapcsolatba a kiállítók által megfogalmazott üzenetekkel. Az említett technikai „ketyerék" alkalmazása viszont erősen csorbítja ezt a hatást, s a házat és enteriőrjét kulisszává degradálja. Az újabb és újabb kísérletek non plus ultrája az úgynevezett időutazás. A hollandiai Arnhemben, mely — mint már jeleztem — egyszerre néprajzi és szabadtéri múzeum, megépítették iszonyatos költséggel a Holland Prámát, mely egy falanszterbe illő hatalmas szerkezettel (egy emelőszerkezet hordozza és mozgatja a több száz férőhelyes nézőteret) repíti az érdeklődőket a holland történelem 16 képben megfogalmazott, kronologikus sorrendben következő életképeibe. Információnk szerint már a németek is készülnek hasonló attrakcióval. Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy így az ezredforduló után, mint minden múzeum, a szabadtéri múzeumok is igyekeznek megfogalmazni szerepüket és feladatukat a vélt vagy valós elvárásoknak megfelelően. Vitathatatlan tény, hogy az új trend, az új divat a múzeumi szférában a látogatóbarát, fokozottan aktív múzeumtípus, melynek szabadtéri múzeumai többkevesebb sikerrel igyekeznek megfelelni. Azonban látni kell, hogy ennek a sajátos múzeumtípusnak a terei és eredeti célkitűzései nem mindig alkalmasak az attraktivitást bármi áron erőltető újítások, technikai apparátusok kontroll nélküli befogadására. Ugyanakkor a fenti példák azt is megerősítik bennem, hogy a skanzenes szakma s talán a közönség is egyfajta hiányérzetet fejeznek ki azzal, amikor ezekhez a modern eszközökhöz nyúlnak. Azt tapasztalom, hogy míg eddig büszkék voltunk arra, hogy a szabadtéri múzeumok háromdimenziós lehetőségeikkel, komplexitásukkal, sajátosságukkal milyen jól s attraktív módon tudják kiszolgálni a látogatóközönséget, most úgy tűnik, mintha kellene egy „negyedik dimenzió" is. Ez pedig érdekes módon nem más, mint — noha megújult változatban - a régi jó néprajzi múzeumi kiállítási forma (vitrinekkel, tablókkal és egyéb, úgynevezett hagyományos eszközökkel). 1891-től a szabadtéri múzeumok felrajzoltak egy ívet, mely a néprajzi múzeumoktól indul, s mely mintha most újra igyekezne visszajutni a gyökerekhez. Vagy mégsem?! INéprajzi Értesítő LXXXIV. 2002. 115-119.] 56