Cseri Miklós: Néprajz és muzeológia, Tanulmányok a népi építészet és a múzeumi etnográfia köréből (Studia Folkloristica et Ethnographica 51. Debrecen ,Szentendre, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2009)

SZABADTÉRI NÉPRAJZI MUZEOLÓGIA - A HARMINCÉVES SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM SZENTENDRÉN

kezete a 17-18. századi ácsművesség remeke. Formája és sziluettje a múzeum emblémájává vált. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum második elkészült tájegysége a Kisalföldről származik, amely az ország északnyugati részén elterülő nagytáj népi építészeti emlékeit tartalmazza és őrzi meg. A földrajzilag és etnikailag igen összetett tájon élt magyar, német és horvát népesség a kedvező természetföldrajzi és piaci viszonyok, a tájat megülő számos mezőváros és város közvetlen hatása következtében igen magas színvonalú építészeti és lakáskultúrát alakított ki a 18-19. században. Az épületcsoport az egykori orsós kiszélesedésű utca két oldalára települt, kiegészítve egyik végén kápolnával és kovácsműhellyel, a másik végén malommal, kálváriával és közös kemencével, az utca közepén kis harangtoronnyal. Mindezek együttvéve a jellegzetes kisalföldi faluképet tükrözik. Az utca két oldalán nyolc porta sorakozik, mindegyik más-más kisebb tájat képvisel. A portákat pajták zárják le, melyek egymás mellé, egy sorban telepítve gyűrűként fogják körül a múzeumban rekonstruált falut. A múzeum dombosabb, tagoltabb részére telepítettük a Szabadtéri Néprajzi Múzeum harmadik épületcsoportját, a Nyugat-Dunántúl tájegységet, amely három kisebb táj, az Őrség, Göcsej és Hetés építészeti emlékeit őrzi és mutatja be. A múzeumba telepített épületcsoport elrendezése a középkori múltra visszatekintő szórványtelepülések, a „szerek" rendszerét szándékozik érzékeltetni egy faluközponttal, ahol a felsőszenterzsébeti harangtorony és egy közkút áll. E köré a faluközpont köré telepítettük elszórtan a 4—6 épületA Bakony-Balaton-felvidék tájegység telepítési térképe 33