T. Bereczki Ibolya (szerk.): Gyermekvilág Magyarországon - A Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiállítása (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

a temetés napja előtti virrasztáson, körülállták gyermektársuk ravatalát, kikísérték a temetőbe. A gyermekek életében jelentős fordulópontot jelentenek azok az ünnepek, melyek révén egy-egy közösség tagjaivá fogadja őket. Ilyen többek között az északnyugat-magyarországi Szigetközben még napjainkig élő legényavatás ünnepi szertartása. Ez nem korhoz, hanem az ún. „legénypróbá"-hoz kötődik. A próba során az avatandó legényeknek ügyességüket, gyorsaságukat, erejüket kell közösségük előtt bizonyítani, s csak ezután avatják fel őket. A protestáns egyházak felnőtté avató szertartása a konfirmálás, amely során a serdülőkorú fiúkat, lányokat az egyház és a gyülekezet teljes jogú tagjává avatják. Az erre az eseményre kapott öltözet a lányoknál az esküvői ruhájukig a legdíszesebb nagyünnepi öltözetet jelenti. A római katolikusoknál az átmenet első rítusa a hat-hét éves korú gyermekek áldozása. Sok helyen ekkor készített a falusi fényképész először felvételt az „első áldozó"-ról. A bekeretezett fénykép az első szoba falára, a tükör mellé, a többi családi kép közé került. A gyerekek ezután rendszeres résztvevői lettek a templomi szertartásoknak, így Űrnapján az ünneplőbe öltözött kisleányok a körmenet elején mentek, kiskosárból virágokat szórtak. Vallási kötelezettségeik közé tartozott az esti imádkozás, szenténekek megtanulása, a misén való részvétel. A következő, már a nagyleánnyá, legénnyé válást jelentő bérmálás tizenhárom-tizennégy éves korukban volt. A 19. század második felétől Magyarország katolikus falvaiban megszaporodtak az egyházi társulatok. A Mária Kongregáció a serdülőkorú leányok vallásos gondolkodását erősítette, tagjait Mária lányoknak nevezték, akik az egyházi ünnepek alkalmával misén a 19. század vége óta fehér ruhát és koszorút viseltek. Az 1950-1960-as évektől egyre inkább az óvoda és az általános iskola befejezése vált a gyermekek életében fordulóponttá. A ballagás a pedagógusoktól és a hasonló korú gyermektársaktól való elválás mellett a család és a rokonság közös ünnepe lett. A ballagó gyermeket virággal köszöntik, számára a keresztszülők, nagyszülők, a szülők ajándékot (könyvet, arany vagy ezüst ékszert, ünnepi ruhát) és pénzt adnak. GYERMEKEK ÜNNEPELNEK - NAPTÁRI ÜNNEPEK A paraszti élet rendjét meghatározó naptári ünnepekben a téli időszak során elsősorban a fiúgyermekek, a tavasziban a leányok játszottak fontosabb szerepet. A szokások és hiedelmek a következő évi bő termés, a szerencse és az egészség biztosítását szolgálták. A gyermekek által elmondott köszöntők számos jókívánságot tartalmaztak. A tél beköszöntével a karácsonyi ünnepkörben az első esemény december 6-án Szent Miklós ünnepe, a Mikulás várása. A nap előestéjén a gyerekek kipucolt kiscipőt, csizmát tettek az ablakba, amibe az éjszaka a szülők titokban a jó magaviseletért jutalmul almát, diót, aszalt szilvát, később csokoládét tettek. Ha rosszak voltak, akkor széndarabokat, hagymát raktak a cipőbe, büntetésként pedig virgácsot kaptak. Luca napján (december 13.) a lányok és legények fehér ruhát öltöttek magukra, arcukat elfedték vagy belisztezték, kezükbe tollseprűt, fakanalat fogtak. így mentek házról-házra, ahol megimádkoztatták, ijesztgették, vagy megajándékozták a gyerekeket. Adventben kezdődött a karácsonyi köszöntés. Ilyenkor kisfiúk, kislányokjárták csoportosan a falut. A családokhoz betérve énekeltek, köszöntőt mondtak. Jutalmul almát, diót, kalácsot, sült perecet, néhol pénzt kaptak. A karácsony előtti napokban a római katolikus vallású falvakban a 20. század elején a tanító felesége ajándékba díszes ostyát sütött minden tanítványa családjának. Az ostyákat a gyerekek vitték el a házakhoz, ahol verses köszöntőt mondtak. A látogatás célja az volt, hogy átvegyék a családtól a mesternek a tanításért járó élelmiszer járandóságát. A karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb falusi játéka a 18. század óta a betlehemezés. Fő kelléke a papírokkal feldíszített, gyertyával kivilágított, templom alakú betlehem, amely templomot vagy istállót mintáz, belsejében a Szent Család mellett angyalok és állatfigurák láthatók. A játék élő szereplői pásztorok, angyalok, és a három napkeleti bölcs, a Dunántúlon Heródes. A karácsonyfa állítás szokása Nyugat-Európából érkezett hazánkba, és a 19. század elején honosodott meg. Kezdetben a nagyobb városok német ajkú családjai körében terjedt el, majd lassan Magyarország egész területén általánossá vált. A 20. század közepéig gyakran gyümölcsfa ágát kötötték a mestergerendára, dióval, almával, mézes süteménnyel, pattogatott kukoricával díszítették. A titokban hozott ajándékról a gyermekek úgy tudták, hogy az a Kisjézustól, vagy angyalkáktól származik, amit jó magaviseletükért kapnak. Napjainkban elképzelhetetlen december 24-én a karácsonyi ünnep a csillogó égőkkel, szaloncukorral feldíszített fenyőfa és az ajándékozás szokása nélkül. Aprószentek napja (december 28.) a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe. Ilyenkor fiúgyermekek járták a falut. Szerencsekívánó, egészségvarázsló mondókák kíséretében gyengéden megveregették vesszővel a lányokat, asszonyokat, hogy frissek, egészségesek legyenek. Szilveszter és újév napján nemcsak a felnőtt férfiak, de a fiúgyermekek is jártak újesztendőt köszönteni a családokhoz. Balázs napján, február 3-án iskolás korú gyerekek, fejükön süveggel, oldalukon fakarddal kis csoportokban mentek házról-házra, hogy tanulót toborozzanak az iskolába, és adományt gyűjtsenek a tanítónak. Hasonló volt a célja március 12-én a Gergely-járásnak. Húsvéthétfőn, a falvakban a kisfiúk ma is párban, vagy csoportosan keresik fel a kislányokat, hogy verses jókívánságot mondjanak, s meglocsolják őket vízzel vagy illatos kölnivel. A vendégeket ilyenkor leültetik, süteménnyel kínálják, hímes tojást vagy pénzt adnak nekik. A pünkösd előtti vasárnapon már igazi tavaszi ünnep volt a falvakban. Ilyenkor a legények között komoly vetélkedés zajlott a pünkösdi király címéért, melyet az nyert el, aki lovaglásban, ügyességi és erőpróbákon a legjobbnak bizonyult. A lányok énekes, táncos játékokkal köszöntötték a tavaszt, ezek között a legismertebb volt a pünkösdi királynéjárás. Napjainkra sok szokás elvesztette eredeti tartalmát, funkcióját, néhány tovább él, míg megint mások új tartalmat kaptak, és teret nyertek az óvodai, iskolai nevelésben. Számos szokás szerepet játszik a személyiségfejlesztésben, a szabadidős programokban, vagy újfajta közösségek teremtésében, megerősítésében. GYERMEK ÉS MUNKA A hagyományos magyar falusi közösségekben felnövekvő gyermekek korán megismerkedtek a paraszti munkával. A négy-öt éves leánykákat szegényebb családokban libapásztornak állították, a kisfiúk apjukkal mentek a mezőre. A nyolc-kilenc éves fiúk gyakran tavasztól őszig őrizték a jószágot, szarvasmarhát, sertést. A tizenegy-tizenkét éves fiúk, lányok napszámba jártak, vagy kiscselédnek, kisbéresnek három vagy hét hónapra „szolgálni" mentek. Jobb módú gazdák gyermekei a családi gazdaságban sajátították el a gazdálkodáshoz, a háztartáshoz szükséges ismereteket. A leányok kicsi koruktól vigyáztak kisebb testvéreikre, segítettek a ház körüli munkákban, takarításban, mosásban, főzésben. A tizenkét-tizenhárom éves lányok részt vettek a kenyérsütés nehéz munkájában, fonni, szőni tanultak, a tizennégy-tizenöt évesek aratásnál marokszedőként, csépléskor a cséplőgépnél dolgoztak, vagy cselédnek álltak. A fiúkra tíz éves koruk után bíztak felelősségteljes munkát, mint például a lovak éjszakai őrzését, a nagyjószág etetését. Édesapjuk mellett próbálkoztak először a kaszálással, majd fokozatosan minden földműveléssel és állattartással kapcsolatos munkát elsajátítottak. A gyermekek pénz- és terménykeresete a családé lett, csak a nagyleányok fordíthatták a megkeresett bér egy részét ruházatukra. A közepes vagy jobb módú gazdák, a kisnemesek gyermekei számára a „játék kora" egy-két évvel hosszabb lehetett, ők később kezdtek ismerkedni a paraszti munka nehézségeivel. A jószág közös őrzése közben, a legelőn természetesen mind a leányok, mind a fiúk számára az együttes játék számára is lehetőség nyílott. A munkába nevelődés során a szülők, nagyszülők kisebb méretű munkaeszközöket, kis kapát, kis ásót, gereblyét, mosósulykot, mángorlót készítettek gyermekeik számára. Türelemmel és személyes példaadással tanítgatták, ügyességüket dicsérték, ha elfáradtak, kitartásra buzdították őket. Mire a leányok eladósorba kerültek, a fiúk katonának mentek, minden olyan ismeretet el kellett sajátítaniuk, amelyet a helyi közösség elvárt tőlük, s az önálló élet megkezdéséhez szükséges volt. A 20. századi világháborúk idején megnőtt a gyermekmunka szerepe, a hadszíntéren lévők helyett a nők, az idősek mellett a gyerekek is gyakran férfimunka végzésére kényszerültek, különösen nehéz sorsa volt az árváknak és a törvénytelenül születetteknek, és a sok gyermekes családok legidősebb gyermekeinek. A gazdálkodáshoz kapcsolódó ismeretek elsajátításához a 19. század második felétől az alap- és középfokú iskolai képzés is hozzájárult. Az 1960-as, 1970-es évektől a családban a munkára nevelés jelentősége erősen háttérbe szorult, a gyerekeknek ma igen kevés lehetősége van, hogy szüleiktől sajátítsák el a munka megbecsülését, és a hagyományos életvitel fenntartásához szükséges tudást.