Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

a kissé nedves bőr könnyebben magába szívta a zsírt. A zsír a rostok közötti súrlódást csökkentette, ezáltal a hajlításnál a törést megakadályozta, és a bór vízhatlanságát is fokozta. A bőr zsírozásának foka attól függött, hogy talp- vagy felsőbőr készült-e belőle, ez utóbbi zsírtartalma magasabb kellett hogy legyen. A magyarországi tímárok a növényi cserzésű bőrök zsírozására marhafaggyút, halzsírt, pataolajat, szappant és ásványi olajakat, illetve rendszerint többféle zsírbői összeállított keveréket használtak. A kikészítő műhely zsírozó asztalává a bőröket húsoldallal felfelé teregették fel, majd a zsírkeveréket ráöntve, kefével szétdörzsölték a bőr felületén (47. kép). A zsírozott bőrt rúdra aggatva szárították (48. kép). Kisebb tímárságok a megfelelő időjárást kivárva, az udvaron is szárították a zsírozott bőrt (49. kép). A zsír a száradás közben-a távozó víz helyébe - a bőrbe szívódott. A hordóban való ványolást szíj bőr és zsíros tehénfelsőbőrök kikészítésénél alkalmazták: kézzel forgatható ványoló hordóba rakták a bőrt és a megolvasztott zsírkeveréket. A hordó forgatása a zsírnak a bőrbe való beszivárgását elősegítette, amit még a ványoló hordó melegítésével is gyorsítottak: a hordó alá, serpenyőbe helyezett parázzsal fokozatosan emelték a hordó hőmérsékletét. A növényi cserzésű cipőnek és csizma céljára készülő felsőbőröket - szappan segítségével nyert kenőcs vagy folyékony emulzió formájában - zsírozták. Halványítás A növényi cserzésű bőrök állás közben vagy szárítás után sötétebb színárnyalatot vettek fel, mert a csersavak a levegőn könnyen oxidálódtak. A megsötétedett bőrök halványítása (hleicholás) savakkal történt. A kissé lejtős bleicholó asztalon a bőröket meleg vízzel leöntötték, felső rétegét gyökérkefével felborzolták, hogy lazábbá váljon, majd lúgos, rendszerint 2-3%-os sződaoldattal a bőr külső rétegéből kioldották a sötét, oxidálódott cserzősavakat. A felesleges cserzősav eltávolítása után következett a savas kezelés: a híg kén-, sósavoldatot szőrkefével hordták fel a bőrre, amitől az kivilágosodott. A halványítás ugyancsak a nagy szakértelmet igénylő eljárások közé tartozott, a savak helytelen hígítása vagy a kezelés idejének be nem tartása jelentős bőrkárosodást okozhatott. A talpbőröket szóda, majd savoldatba mártva kádban halványították. A halványított bőrt öblítés után, rudakra akasztva szikkasztották. Rámázás A bőrök száradás közben zsugorodtak és elhajlottak. Hogy laformájukat megőrizzék, rámára feszítették őket. így nemcsak kisimultak.