Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

vicán. 1876-ban, a Ferenc József csatorna baja-bezdáni tápcsatornájának megépítésével a gabonakereskedelem Bezdán felé terelődött, és ezzel mozgatórugóját veszítette a város eddigi rohamos fejlődése. Megtorpant a vásározás is. Az országos vásárokon (április 24-én, július 22-én, szeptember 21-én és december 6-án), a szerdai és a szombati hetivásárokon - 1820-ban szerzett jogon - dohány, kender, gyapjú, bőr és mindenekelőtt nagy mennyiségű gabona cserélt egykor gazdát. Ezekért a győri, komáromi kereskedők jártak Bajára. Az évente két alkalommal megrendezett sertés- és marhavásárok pesti és bécsi vevőköre is megcsappant, miután 1882-ben megépült az újvidéki vasútvonal. A vasút nagyban visszavetette a víziutak jelentőségét, s a Duna vonzerejének hanyatlásával csökkent Baja szerepe is. A. helyi piacokat, helybe jövő vásárlókat igénylő kis kézműiparokra a bajai piacok jelentőségének csökkenése természetszerűleg kedvezőtlenül hatott. Ezzel a folyamattal párhuzamosan magában a bőriparban lezajló modernizáció sem kedvezett a kis kézműves műhelyeknek. Szinte egyik napról a másikra gépesedett, és a vegyiparra támaszkodva technológiát váltott a bőrfeldolgozás, ami azt jelentette, hogy a gyengébb műhelyek elsorvadtak, míg a jelentősebbek gyárrá terebélyesedtek. Az utóbbi bajai megvalósulása az 1891-ben alapított Szieberth Károly-féle bőrgyár és bőrkereskedés, ahol 60 alkalmazottat foglalkoztattak. A tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban E történelmi helyszínrajzzal a háttérben nézzük meg, miként épült újjá Horváth Márton bajai tímármester műhelye a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A műhely Baján egy lakótelek belsejében állt. Az egykori beltelek egységes áttelepítése, a teljes környezetnek: a lakóház, udvar, kert együttesének bemutatása múzeumi keretek között - már méretbeli okokból is - lehetetlen. így csak arra törekedhettünk, hogy a bajai együttesből kiragadott épületet egy, a múlt század közepén elképzelhető környezetben, helyszínen építsük újjá úgy, ahogy az annak idején is állhatott volna. A tímárműhely és tartozékai a múzeum Alföldet bemutató tájegységében, az utcasor végén, telekre rendezve kaptak helyet. A telket a szomszédos udvartól kis sikátor választja el. Az udvari műhelytől induló magas palánkkerítés az egész telket körbekeríti. A telekre az utcáról nincs bejárat. Ezzel a tímárműhelynek a településből való kizártságát kívántuk hangsúlyozni, s ugyanerre hivatott az úttestről letérő kis dűlőút is, amely az épület mögé irányítja a látogatót. A bőrfeldolgozó