Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

líti a gazdasági épületet is, valószínűleg a műhelyt értve alatta, hiszen a jegyzőkönyvhöz csatolt, a birtokrészietet ábrázoló szelvényen a vázlat szerint az udvarban álló épület alaprajza csak a műhelyt jelölhette. Az 1886-os Kataszteri telekkönyvben a birtokrészlet tulajdonosa még mindig Horváth Márton. De ugyanezen évben a telekkönyv Tulajdonlapján, november 6-i dátummal már Horváth János a tulajdonos. A tulajdonjog-változás jogcíme öröklés és vétel (talán a testvérek örökrészének megvásárlása) volt. 1887-tel kezdődően a bajai Ipartestületi tagok Főkönyvében Horváth nevű tímár nem szerepel, s a segédek és tanoncok lajstromában sincs utalás arra, hogy a fenti című tímárságban dolgoznának. Vagyis az örökös nem folytatta az ipart, és magában az épületben sem folyt tovább a munka. 1909-ben Baja város Kataszteri Birtokíveinek összesítésében a telek és építményei Horváth János tulajdonában jeletkeznek, akitől leánya Margit, Thassy Lászlóné örökölte. A teljes beltelket tőle államosították 1952-ben. 1968-ban a birtokrészletet tagosították, a műhely épületét pedig lakásokra osztva újra eladták. Ez volt a mi tímárunk, Hováth Márton műhelyének sorsa (13. kép). A helyi emlékezet a Szent Antal utcai műhelyről semmit sem őrzött meg. A birtokviszonyra utaló adatok alapján feltételezhetjük, hogy a munka benne 1887-ben szűnt meg. Az ipartestületi tagokat 1887-től megörökítő Főkönyvben 1919-ig 4 tímárt tartottak számon a városban. Az 1910-es Adóösszeírásokban pedig, a bőrrel foglalkozó klasszikus mesterségek között említett iparágakban 56 csizmadiát, 6 szűcsöt, 1 vargát, 4 bocskorost, 8 szíjgyártót és 5 tímárt említenek. Ugyanebben az évben az újonnan felfutott bőripari szakmákban 19 papucsos, 69 cipész, 1 kesztyűs, 2 nyersbőr- és egy bőrkereskedő dolgozott Baján. A tímárok kőzött egyetlen "fehértímárt" említenek az Ipartestületi Főkönyvek, a többi talpkészítő, szíj alapanyaggyártó, cserző tímár volt. Ezek a mesterek - a múlt század második felében is - gyakran téli időben fafaragással, nádvágással foglalkoztak a szomszédos Pest és Tolna megye erdeiben, nádasaiban, vagyis csak idényszerűen űzték mesterségüket. A kis tímárságok egyébként is sok nehézséggel küzdöttek. A Baja földrajzát ismertető Bácskai Györgytől tudjuk, hogy 1826-tól a század végéig a Duna a bajai szakaszon egy teljes mederszélességgel vándorolt kelet felé. Emiatt igen időszerűvé vált a folyó szabályozása, hiszen már magát a várost veszélyeztette. A szabályozás Vásárhelyi Pál tervei alapján indult meg, és természetszerűleg a Sugovicát is érintette. A Sugovica neve horvátul "piszkos, tisztátlan vizet" jelent. Ez a Duna-ág egykor a város és a tímárságainak szennyvizét gyűjtötte össze. A szabályozás során a bőrfeldolgozáshoz nagy mennyiségben szükséges víz hozzáférhetősége is megváltozott. De a szabályozás áttételesen is befolyásolta a bajai bőripar sorsát. Mivel évente egy millió pozsonyi mérő gabonát szállítottak a városon keresztül, nemegyszer 50 hajó és dereglye várakozott egyszerre a Sugo-