Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

kutyaürüléket alkalmaztak pácanyagként. Pácolás után a pőrét szömörcelében lábbal megtaposták, majd a léből kiszedve két-két bőrből zsákot varrtak, s az előbb ismertetett módon, szömörcével cserezték. A szattyánt nem zsírozták, hanem a cserzést követő szárítás után puhították, fodorító /iával fodorították, hogy a bőr természetes barkája láthatóbb legyen. A szattyánt többnyire a szömörcétől nyert, természetes drappos színében hozták forgalomba, de időnként színezték is. A szattyánbőrből finom, könnyű csizmát és cipőt készítettek. Később ilyen módszerrel kutya- és zergebórből is készítettek szatytyánt, melynek cserzéséhez a szömörcén kívül fenyőcsert és gubacsot is alkalmaztak. A marokkói bőrhöz (marokén) kizárólag kecskebőrt használtak fel. A kutyaürülékkel, majd korpával történő pácolás volt e bőrfajta puhaságának és jó festhetőségének titka. A marokkói bőr festéséhez a festő buzér gyökeréből kivont alizarint alkalmazták, ami timsóval szép vörös színt adott a bőrnek. A hazai bőrelőállítás helyzete a 17. századtól a 19. század elejéig A török hódoltság megszűnte után megkezdődött a városok újbóli benépesedése, és megindult a forgalom az eddig egymástól elszakított országrészek között. Az iparosodás, így a tímárságok visszaállítása azonban - a népesség megritkulása és a szakemberhiány miatt - csak vontatottan haladt. A szakemberek pótlására - legkézenfekvőbb megoldásnak - a környező országokból való áttelepítés mutatkozott. így került hazánkba a sok osztrák, morva, német tímár, akik állami kedvezményként 15 éven át köztehermentességet élveztek. Rohamosan és lényegesen megemelkedett a tímárműhelyek száma, ami megmutatkozott a Morvaországba, Csehországba és Ausztriába irányuló értékesítés növekedésében is. Ausztria - hogy az osztrák tímárüzemeknek kivételezettségét biztosítson a magyar termékekkel szemben - új vámrendszerrel nehezítette kivitelünket, a magyar tímár kézművesipar ennek ellenére tovább erősödött (5. kép). A 18. századtól a manufaktúra jellegű termelés is meghonosodott hazai tímárműhelyeinkben, vagyis a kézműves munkamódszerek nem változtak, de bizonyos fokű munkamegosztás érvényesült: önálló munkakörrel jelentek meg a bőrfesték- és cserzőkivonat készítők, a nyersbőrkereskedők, de mindinkább differenciálódtak a különböző bőröket gyártó kézműves iparágak is. A század második felére a magyarországi tímárok kitűnő termékeikkel már elérték azt a nemzetközileg is elismert