Hála József - Horváth Gyula (szerk.): Néprajzi dolgozatok Bödéről – Liber Mamorialis – Barabás Jenő hetvenedik születésnapjára (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

BAKSA BRIGITTA: A kender termesztése és feldolgozása Bődén

ben levő fonalat. Alul kieresztették, felforralták, majd újra a sajtárba öntötték ezt a lúgot. A műveletet húsz-huszonöt alkalommal is megismételték, amíg nem kezdett izzani (felforrósodni) a sajtár oldala. Éjjel az edényben állt a fonal, másnap pedig a tókán, vagy a patakban kimosták, megrángatták, hogy kiegyenesedjen. A szövésre való előkészítés következő fázisa a gombolyítás volt. Bődén erre kétféle eszközt használtak: a négyágú leveles gombolyítót és a takácsos gombolyítót. A kétféle eszközre nem alkalmaztak külön elnevezést, mindkettőt gömbölyítő néven említették. A kész fonalat nem volt jó sokáig állni hagyni, mert hamar megporhult. A szövés és a kendervászon felhasználása A gombolyagokat többnyire Zalaszenlgyörgyre vitték a takácshoz, aki kilóra vette át a fonalat. A megszőtt vászon szélessége 1 rőf (kb. 77 cm) volt, fizetni pedig a hossza után, méterenként kellett. Leginkább lepedőféléket, asztalterítőket, kerekruhái (kenyér kelesztéséhcz) szövettek, amit a takács pamuttal kevert és csíkozott. Aki nem akart csíkos, vagy mintás vásznat, az a faluban szövette meg Barabás Erzsébettel. Visszaemlékeznek, hogy 1938-ban járt Bődén egy zalabaksai asszony, aki az itteni asszonyokat tanította szőni. Néhányan készítettek is utána zsákot, de a faluban csak egy-két szövőszék volt. A finomabbra gerebenezett kenderből vékony zsákvarró fonalat fontak. Két ilyen gpmbolyagot egy vizesedénybe tettek, ezeket összesodorták és ezzel varrták össze a zsákokat. Liszteszsák készítéséhez finom, fehér vásznat használtak. Egy vetés kenderből általában 8 röf hosszúságú vásznat nyertek, amely elég volt három zsák és egy lepedő elkészítésére. Intenzíven 1945-ig termeltek kendert a faluban, de termesztésének végleges megszűnése 1960-ban, a termelőszövetkezet megalakulásának évében történt. A vászonból készült fehér ruhákat (férfi gatya, hosszú ing, női szoknya, pendely, térdig való bebújós ing) az 1930-as évek elejétől már nem hordták, de ezek a második világháború alatt még kényszerből előkerültek. Ekkor többnyire gesztenyefa kérgével barnára festették a vásznat és ebből varrták a ruhákat. 77