Hála József - Horváth Gyula (szerk.): Néprajzi dolgozatok Bödéről – Liber Mamorialis – Barabás Jenő hetvenedik születésnapjára (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

BALOGH BALÁZS: „Gyántásfa" készítés Bődén

csomójának az árára. 1946-ban 60 fillér, az 1950-es években 80 fillér, 1960-tól 1 forint volt az ára, napjainkban 6—7 forintba kerül. Ma már nehezen lehet vevőt találni erre az árura, de 1965-ig az ügyes árusok 300—600 csomót is eladtak a hét két piaci napján. 1960-ban még megesett, hogy 14—15 (köztük 5—6 bödei) gyántás árulta a portékáját a zalaegerszegi piacon.

6 Ott valamikor csak bödeiek árusítottak alágyújtóst, de kb. az 1950-es évek közepétől, ahogy csappant a bödeiek száma a piacon, megjelent egykét más falubeli árus is, de ők nem Böde környékiek voltak. A városiak zsírosfának, ritkábban gyújtósfának nevezik a gyántásfát. A piaci értékesítésen kívül régen általános volt, hogy ismerősöknek és más megrendelőknek házhoz szállították a kívánt mennyiségű zsírosfát. Nekik általában hetente egyszer szállítottak 10 csomót. Szintén a múltban, ha nem fogyott el a piacon az áru, házalni is jártak a megmaradt gyújtósfával. A megkérdezettek szerint vannak olyan városok, ahol nem ismerték soha a gyántásfát. Egyik adatközlőnk nem kis derültséggel mesélte a következő történetet két pestiről, akik nem ismerték az alágyújtóst: „Két 20—25 éves legény jött Pestről. Aztán megvették a gyántásfát, mert édesgyökérnek [nyalóka, cukor] hitték. Megvették ugye szopni, nyalni, ennyi. Aztán visszakérték a pénzt, mert azt hitték, ezt meg lehet ennyi." A gyántásfa foklaként (fáklyaként) való használatáról a ma élők már csak nagyon keveset tudnak. Arról majdnem mindenki hallott, hogy valaha világításra is használták, főleg a konyhában. Ma is előfordul, hogyha valaki kimegy este az istállóba, vagy az udvarra, akkor fog egy darab gyántásfát, meggyújtja és azzal világít. A valódi értelemben vett fokla készítéséről és használatáról a legtöbbet SZENTMIHÁLYI IMRE gyűjtéséből tudunk. Adatközlője az időközben elhunyt idősebb Horváth Sándor (sz. 1888), az utolsó két gyántás — Horváth Sándor és Imre — édesapja volt. Idősebb Horváth Sándortól a következőket jegyezte fel SZENTMIHÁLYI IMRE: „Gyántásfával az I. világháború alatt világítottak is, amikor nem kaptak petróleumot. A kemence szájába tették, az elhúzta a füstöt. Régen (csak házi használatra) foklát is készítettek. A fenyő »redi« (évgyűrűi) szerint vékonyan hasogatták, lécszerűen. Hossza 20—25 cm között volt. A füstöskonyhában világítottak vele. Vagy a kemence tetejére tették, vagy a tartójába erősítették. Ezt vitték 72