Hála József - Horváth Gyula (szerk.): Néprajzi dolgozatok Bödéről – Liber Mamorialis – Barabás Jenő hetvenedik születésnapjára (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

BAKSA BRIGITTA – HORVÁTH GYULA: Mutatvány Böde XX. századi táplálkozáskultúrájából

késes káposztametszőt és legyalulták rajta a káposztát. A kádat háromszor kellett megtölteni, hogy tömörítés után tele legyen. A feltöltés és a fűszerezés megegyezett a répáéval, csak a káposztába minden harmadik vájdling után torma is került. A kádat színig rakták, a tetejét pedig levelekkel fedték be. Amikor ez utóbbiak elfoszlottak, fehér ruhát, kerek falapot tettek rá és kővel lenyomatták. A kieresztett levet lemerték, s kéthetente (de nagy melegben gyakrabban is) mosták a káposztát. A hajdinát cséplés és rostálás után megkövesztették (megfőzték), hideg vízzel leöntötték, majd pelyvarostán megszikkasztották. Ezután tepsikbe rakták és meleg (nem forró) kemencében kiszárították. Sűrű szövésű vászonzsákokba, vagy fcó/?icokba (szalmafonatú edényekbe), szellős, száraz helyre tették. Felhasználás előtt hajdinatörő mozsárban a szükséges mennyiség héjrészeit leválasztották. A babot is hasonló módon tárolták. A sárgarépát, a petrezselymet és a zellert homok közé temették a kamrában, hogy a nedvességtartalmát ne veszítse el. Mindezen alapanyagok mellett rendszeresen főztek lekvárokat, kompótokat és készítettek különféle savanyúságokat. A gyűjtögetett nyersanyagok és a gyümölcsök beszerzéséről, ill. termesztéséről, valamint feldolgozásáról, tárolásáról és felhasználásáról a kötetben önálló tanulmányok olvashatók. Az ételkészítés színterei és a tűzhelyek Bődén a XX. század nagy részében az ételkészítés általában a konyhában, vagy az udvaron álló kemencében történt. Az 1960-as évek elejéig még láthatók voltak füstöskonyhás házak, amelyekben sárkemencék voltak (1—2. ábra).

2 A század második-harmadik évtizedében jelentek meg a füstelvezetést megoldó mászókémények a hasáb alakú téglakemencékkel és a falbarakott sparheltekkel (3— 4. ábra). Ez utóbbiakból 1989-ben még többet is meg lehetett figyelni használat közben. Már az 1930-as évek végén felmerült, hogy a kemencéket az udvarokon építsék fel, de elterjedésük az 1950 és 1960 közötti időszakra tehető. Számuk napjainkban meghaladja a húszat (5. ábra).

4 Természetesen e három kemencetípus nemcsak építési helyében, anyagában, hanem szerkezetében, s ebből kifolyólag funkció111