Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

3. A MÚZEUMI FALU

elvadult szilvások, diósok tarkítják a növényegyüttest, mintegy jelezve a korán elteijedt gyümölcskultúrát. Ilyen például az országos hírű, a Milota környékén nemesedett dió tájfajtája és számos kertben ültetett, a középkor óta ismert gyümölcsfája (a „cigánypiros és a „nyári sóvári alma, „zabbal érő és a „vérbélű körte, a „nemtudom szilva és a „boldogasszony szilva). Szatmárban sok helyen létesítettek udvarbeli kiskereteket is, ahol a mai napig elteijedt zöldségek mellett szinte a legutóbbi időkig ültették a kolostorkerti növénykultúrából származó „herbákat": a zsályát (Salvia officinalis), az istenfáját (Artemisia abrotanum), a cipruskit (Santolina chamaecyparissus), még ma is ültetik a borsfüvet (Satureia hortensis), a pórsáfrányt (Chartamus tinctorius) stb. Ilyen kiskert készült az első telken, hosszúkás virágágyakkal. Sok kisnemesi kert — amely lényegében veteményes-virágoskert - őriz reneszánsz hagyományokat. A harmadik telken bemutatásra kerülő kisnemesi kertet út és szőlőlugas osztja ketté. Az utca felé helyezkedik el a virágoskert liliommal, gyöngyvirággal, nőszirommal, puszpánggal beültetve, az udvar felőli részben, a zöldséges kiskertben paszternákkal, petrezselyemmel, salátával. Ebben a kiskertben fenyő (Picea exelsa) is díszlik, amit csak a nemesi udvarokban és a templom mellé ültettek. Az utcán és az udvarokon egyébként nem volt fű, mert az állatok lelegelték, letiporták. A közismert átokformula, hogy „gyepesedjen ki az udvarod ' — szükségképpen az élet megszűntét jelentette volna. Az „élő paraszti udvarok bemutatására törekedve, a múzeum felső-tiszavidéki telkei is gyeptelenek. 76