Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

3. A MÚZEUMI FALU

lyán a gyári lyukashímzéssel díszített párnahajakba húzott párnákat és a dunnát fodros aljú kartontakaróval terítették le. A szoba dísze a csak ünnepi alkalmakra megterített nagyfiókos asztal és az almárium. A mestergerendára fektetett mosósulyok, a kandalló mellé függesztett mángorló, az ágy alá dugott tojástartó kosár, a „putina a napi munkák kellékei. A szövés idején a szobában bent állt a szövőszék, a hosszú „esztováta . Bordatartóján szöveg olvasható: „Szilágyi Józsefnéjé Készült Febr. 27. 1871. (16. kép). A szövésnél használt sima felületű vetélők mellett az Erdőháton ólomberakásos és cifra faragású vetélőket is őrizgetnek, amiket a leányok udvarlójuktól kaptak. Az esztovátán szőtték a vásznat a férfiak gatyájához, az asszonyok alsóruhájához. Ezen szőtték meg a szakajtókendőket, zsákokat, ponyvákat és a még alig cseperedő kislány kelengyéjét is. „Fortélyos szedett mintákkal ugyan csak a 19. század végétől cifrázták a szőttest — a vászonkészítésnek régi hagyománya van e tájon. A lelkészt, tanítót, gabona helyett több sing vászonnal fizették az özvegyek, a „guzsalyos asszonyok , a lányok esketéskor kendőt adtak a papnak. Vászonból pénzeltek is az asszonyok. A munkácsi, beregi vásárokon sávolyos abroszokat, kendőket, törlőket, zsákokat árultak az erdőhátiak. Az első szoba piros-fekete, nyomott mintájú ágytakarói alatt a csipkésvégű gyolcshuzatokban, kelengyébe kapott, alvásra nem is használt díszágyneműt vetettek fel, míg a másik ágyban, ahol aludtak is, színes kanavászhuzatos párnák, dunyhák magasodnak. Az udvari fal mellett van egy gyapjúpokróccal letakart kiságy és a legkisebb gyermeknek a bölcsője. Az utcára néző egyetlen ablak alatt nyúlik végig a karospad, előtte asztal, két oldalán deszkatámlás székekkel. A berendezés téli állapotot mutat, a kandallónál „kürtös kalács sütéséhez készülődnek (17. kép). A lakóház konyhája lényegében a kamra szerepét töltötte be, a főzés a szobai tűzhelyeken történt, itt legfeljebb nyáron gyújtottak tüzet, a padkán (18. kép). A kenyeret pedig az udvari kemencében sütötték (1—11). A konyha elmaradhatatlan kellékei a tönkőre állított vizesveder, a seprű, az ácsolt szalonnás- és tejesláda, a dagasztóláb és a gyúróteknő. Itt áll a fonalés vászonfehérítésre, a ruhák lúgozására szolgáló szapulókád, a falon vágódeszkák, sziták, szűrőtálak függnek. A Tisza menti falvakban nemcsak gyékényszakajtókat, meg „szalonnás" és tölgyfa talpra állított „pelyvás kasokat" fontak fűzfavesszőből, hambárokat égerfavesszőből, hanem kisebb gazdasági épületeket is. A könynyebb „tyúkgórét , kukoricatároló „málégórét" előre elkészítve, szekéren szállították és árusították a környező falvakban. A disznóólat sokszor a helyszínen, köralakban levert karókra fonták meg. A szatmári fonott górékkal azonos formájú kárpátaljai és erdélyi kukoricakasok helye is a lakóházzal szemben, nemegyszer az utca mellett volt, akárcsak a bemutatott 28