Kiss Kitti – Csesznák Éva: „Ki fia, borja?” A hagyományos családformáktól. A fogadott rokonságig. Skanzen Örökség Iskola 4. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)

..KOMA KÜLDTE KOMÁNAK.. A komaság választott baráti kapcsolat, a rokonság kiegészítője, ellensúlyozója, kapocs a társadalom egészéhez. A legénykoma, lánykoma általában azonos korú, azonos paraszti réteghez tartozó, közel lakó gyermekkori pajtás volt. A komák a legény-lánycsoporton belül összetartottak. A lányok egyformán öltöztek, hasonlóan viselkedtek. A legények verekedésnél védték egymást, együtt jártak udvarolni, apróbb bűneiket, csínyeiket együtt követték el. Mezőkövesden ismeretes a legénykomaságnak olyan formája is, hogy egy gazdag legény szegény „summás" fiút választott komájának. A gazdag legény a mulatozások anyagi részét vállalta, míg a szegényebb testőrként segítette, védte. Mátkapár (Szabadtéri Néprajzi Múzeum) A mátraalji palócoknál a lányok komaságukat ünnepélyesen megpecsételték: a tavaszi egyházi ünnepek (Húsvét, Pünkösd) egyikén komatálat vittek vagy küldtek egymásnak. A koma mellett ezeken a területeken azonos értelemben használják a mátka szót, beszélnek mátkatálról, leánymátkáról is. A házasság gyakorlatilag megszakította a fiatalkori kapcsolatokat, egyedül a keresztszülő-választásnál nyílt mód a komaság folytatására. Vidékenként változóan az apa vagy az anya fiatalkori komáját hívták meg a gyermek keresztszülőjének, ezzel erősítették meg a régi barátságot. Ők lettek a keresztkomák. A keresztkomapár részt vett a templomi szertartáson, a komaasszony tartotta keresztvíz alá a gyermeket. A keresztszülők ettől fogva felelősek voltak a gyermek vallásos neveléséért. A komák egymást legjobb barátaiknak, szilárd támaszuknak tartották. Segítségül, akár erkölcsi, akár anyagi segítségről volt szó, elsősorban a komát hívták. Te mit gondolsz? Mi a keresztszülő feladata ma? Milyen a keresztszülőkkel való kapcsolata (ha van) a keresztgyerekeknek? Paszitavivés. Pécsudvard. Szobosztayné felvétele, 1952. (Néprajzi Múzeum] A koldusok, fogyatékkal élők, idegenek kívül álltak a falu viszonzáson alapuló kapcsolatrendszerén, így velük szemben csakis a felebaráti szeretet, az elfogadás érvényesült. „A szegényt is kell szeretned, nagy vétek volna megvetned!"- hangzott az intelem. A katolikus egyház is ugyanezt kívánta erősíteni az iskolában: „Szigorúan tiltatik a szegényeket, koldusokat, hibás egyéneket ingerelni, kigúnyolni." (História Domus 1850] Sok vidéken volt szokás, hogy „Istenébe", azaz minden sütéskor a szegények számára úgynevezett kolduscipót sütöttek. Voltak olyan családok, ahol az új kenyérből addig nem ettek, amíg a koldusoknak nem adtak kolduscipót. Önzetlenül gyakorolták a vendégszeretetet is: „Istené a szállás" - mondták a betérő vándornak. A környékről érkező vándorok, búcsújárók „a csűrben, a szobákbán lehintett zsúpon* aludtak" (Monok, 1989]. ZSÚP: szalmaköteg. A learatott gabona cséplés után összekötözött szára, melyet tetőfedésre használtak. 18