Kemendi Ágnes: Szín-Patika. A festő- és gyógynövényismeret alapjai. Skanzen Örökség Iskola 3. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)

MESTEREK ÉS NÖVÉNYEK A növényi festékeket elsősorban a kelmefestő mesterek használták, mindenféle textilanyagok, posztók, selymek, szövetek, vásznak színezéséhez. Festékanyagaik olyan nagyhírű növények voltak, mint az indigó, a festő csülleng, a vörösberzseny, a kékberzseny, a sárgafa, a festő buzér, vagy a dió, a festő rekettye - és még sorolhatnánk. Legtöbbjük távoli, trópusi tájakon terem, ahonnan hatalmas, megrakott hajókon hozták az európai kikötőkbe, s innen a kereskedelem révén „a" Festők a' Mesterségükhöz megkívántató Külföldi szereket mindenkor a' Tavaszi Debreczeni és Pesti Vásárokon szerezték meg..." Vannak fa termetű festőnövények is, a kék-, vörös-, sárga színre festő festőfák (a magyar nyelvben szép régi szóval berzseny- vagy börzsönyfák), melyeknek a belső fateste, az úgynevezett gesztje tartalmazza a festékanyagot. A mesterek rendszerint igen bonyolult eljárásokkal remekeltek a festésben, hiszen sokféle rögzítőszer és segédanyag kellett ahhoz, hogy állandó, színtartó legyen a festett kelme. A festékek megkötésére szolgáló erős savak használata mai szemmel bizony ártalmas volt a környezetre és a mesterek egészségére nézve is. A gyáripari termelés és a vegyi festékek térnyerése viszont jócskán hozzájárult ahhoz a súlyos környezetkárosításhoz, amellyel napjainkban szembe kell néznünk. Megoldást jelenthet-e a természetes festékanyagok környezettudatos felhasználása, ki lehetne-e elégíteni mai „szín-igényünket" csak természetes színezékekkel? Szűcs, tímár, kalapos, kesztyűs, varga, tobakos* - mind mást csinál, egyben azonban közösek: színezőanyagaik növényi festékek voltak. mindig ott ültem a mű hely széken az édesapám lábánál... magam törtem és áztattam fatálacskában a bársonyos diófagombát, mellyel aranybarnára festettük a fehér bőröket..." - olvashatjuk Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című regényében. (c|C: A tinta, amivel évszázadokon át írtak, tölgyfák gubacsaiból készült. A gubacsfőzetet vasgáliccal, vasrozsdával feketítették, kevés ecet, egy kis mézga - igen jó „ténta" készült így, nagyon tartós, megszáradva már nem oldja a víz. Ez a növény szó szerint „beleírta magát a történelemkönyvbe", hiszen a középkori írásbeliség, s a kódexek íróanyaga volt. „Nem írom pennával, fekete téntával.." IZrínyi Miklósi TOBAKOS: Bőr kikészítésével foglalkozó mesterség. A jellemzően juh- és kecskebőrrel dolgozó mesterek cserszömőrce kéreggel cserezték finom puhára a bőröket. Festőanyagok Indiában kllanitó irö-Wü di-wälm.: 9