Vass Erika – Molnár József: Maria és Julis, „...Mindent ott kellett hagyni.” Foglalkoztató füzet. A történelem sodrában című állandó kiállításhoz. MariaSkanzen Örökség Iskola 3. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)
A 19. század végén épült hosszú ház („Langhaus") egy Sopron környékén élő, többgenerációs, evangélikus* német család életét mutatja be a 19-20. század fordulóján. Az épület három egymást követő szoba-konyhás részből áll, ezekhez hozzáépítve kapott helyet a gazdasági épületek sora: két kamra, pince és az istállók. Mindegyik tulajdonos önálló gazdálkodást folytatott. A tűzvédelem miatt a padlásteret is felosztották, mindegyik részhez saját feljáró tartozott. Az első lakóegység szabadkéményes konyhájában a német háztartásokra jellemzően sok a rézedény. A lakószoba berendezése a sarkos elrendezési módot követi: az utca felőli jobb sarokban sarokpad áll, előtte faragott asztal, felette pedig sarkosan elrendezett falipolc lóg. Az ágyak tetején tartották a Bibliát, az énekeskönyveket és a halottas ládát, amelyet már házasságkötéskor megkaptak a fiatalok. Fedeles ágyak az első szobában Fűszertartó ... ÉS AZ ÉN SZOBÁM HOL LENNE? 13