Szeredi Merse Pál (szerk.): Vaspálya rt. Alapítsunk részvénytársaságot! Feladatlap. Skanzen Örökség Iskola 2/2. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)
PAR EXELLENCE: kiváltképpen, különösképpen, elsősorban. PLEBEJUS: az ókori Rómában a korlátozott jogú polgárságot alkották, megkülönböztetve a kiváltságos patríciusi osztálytól. Szabad emberek voltak, ők is rendelkeztek polgárjoggal, de nem rendelkeztek az előkelő születési arisztokrácia, a patríciusok kiváltságaival. A köznép tagja az ókori Rómában. PLEIN AIR: a 19. század második felétől divatba jött szabadban való festés és a látvány hangulatának megörökítése. Francia szó, jelentése: „nyílt levegő". A plein air festők példaképüknek tekintették az angol tájképfestők, John Constable és William Turner mellett a barbizoni festőket is, hiszen Daubigny „műterme" már a táj volt, és Corot is érzékeltette festményein a különböző atmoszférikus hangulatokat. Első megvalósítója többek között az angol Richárd Parkes Bonington (1802-28) volt. A 19. század második felében a naturalizmusnak is volt egy plein air ága, a barbizoni iskola. Párizsban fő képviselője Jules Bastien-Lepage. A francia festészetben Édouard Manet és az impresszionizmus, a magyarban Paál László és a nagybányai iskola képviselte. POTENCIÁLIS: lehetséges. POTENCIÁL: teljesítőképesség. PROLI/PROLETÁR: a társadalom alsó szintjén lévő nincstelen munkás. REALIZMUS: a 19. század közepén kialakult, a valóságnak átfogó, hű és a jellemző vonásokat kiemelő ábrázolására törekvő művészeti, irodalmi irányzat. A név a latin reál „valós" szóból származik. A romantika virágkorában született, forrása a polgári, kapitalista társadalomból való kiábrándulás. REPREZENTÁCIÓ: képviselet. STÁTUSZHIERARCHIA: státusz: helyzet; egy társadalmi szervezeten belül elfoglalt hely, hierarchia: egy olyan fölé- és alárendeltségének rendszere, amiben az emberek vagy dolgok valamilyen szempont (pl. fontosság, képesség, pozíció) alapján vannak elrendezve, kategorizálva, státuszhierarchia: a társadalmi helyzet által meghatározott szerepkör. SZÁRNYVONAL: vasúti mellékvonal. Olyan térségi jelentőségű vasútvonal, amely az országos jelentőségű hálózatból kiágazik (szárnyvonal), vagy (részben stratégiai jelentőségű) összeköttetést biztosít fővonalak közt. A mellékvonalakat a gyengébb műszaki kivitel, alacsonyabb építési és fenntartási költség, csekély forgalom és alacsony bevétel jellemzi. SZECESSZIÓ: a századforduló jellegzetes képző- és iparművészeti, valamint irodalmi irányzata, stílusként nehezen értelmezhető, historizmus- és eklektikaellenes mozgalom, ami minden országban másként nyilvánult meg. Sokáig a 19. század összekuszálódott végének vagy a 20. század tisztázatlan kezdetének tekintették. Önálló értékeire az 1970-es évektől figyeltek föl. Felmerült többek között az az értelmezési lehetőség, hogy a szecesszió az avantgárd legkorábbi fázisa. Az irányzatról kialakult negatív vélemények azonban máig nehezítik az értékelést, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy napjainkban a szecesszió a kereskedelmi festészet és a giccs forrásává vált. TALÁLMÁNY: új eszközt vagy technikát jelent. A találmány az ötlet kidolgozott formája. URBANIZÁCIÓ: mint folyamat a latin urbs, „város" szóból származik, mely alatt az emberi települések sűrűsödését és növekedését értjük. Városodás: a városok sokasodása, kiterjedése vagy növekedése darabszám, terület vagy lakosságszám szerint abszolút mértékben, illetve a vidéki népességhez vagy a nem városi településekhez viszonyítva (mennyiségi változás). ÚRBÉR: jobbágytelek használatáért a földesúrnak járó szolgáltatások összessége. VÁROSIASODÁS: a települési infrastrukturális ellátottság, a városi életmód, gazdasági tevékenységek vagy viselkedésmód kiszélesedése vagy megerősödése (minőségi változás). VERTIKÁLIS: függőleges, szintenkénti.