Sári Zsolt: Kocsmatörténet (Skanzen füzetek. Szentendre, 2013)

A kocsma a jelennek való, a jelenért működő. „A kocsma közönsége sohasem menthetetlen alkoholistákból áll, hanem olyan emberekből, akik egyszerűen jól érzik magukat. Méghozzá a jelenvaló meghatározott keretei és rekvizitumai között. Az italfogyasztásnak számtalan módja lehet, a kocsma évszázadok óta a társas együttlétek színhelye. Mert a társas élet eme színterei nem véletlenszerűen jönnek létre, s nem is csak azért, hogy az önpusztítás viszonylag kellemes és viszonylag hosszan tartó intézményes formáját fenntartsák. Mindez kevés lenne ahhoz, hogy nélkülözhetetlenségükről akárcsak beszélni is tudjunk. Sokkal inkább arról van szó, hogy valóban kell egy hely, amely mindig az, aminek látszik. Nem szentély, és nem biliárdterem, nem zeneszoba és nem tekepálya, hanem egyszerűen kocsma, ahová vannak, akik szeretnek járni, vannak, akik valamifajta kényszerűségből teszik, s nyilván akadnak olyanok is, akik messze elkerülik. De mivel sohasem csupán az italfogyasztás módja, mértéke és formája a döntő, legalább abban bíznunk kell, hogy a kocsmák évszázados tradíciói nem tűnnek el teljesen." (István T. Kerékgyártó: Mindig az, aminek látszik]