Sári Zsolt: Kocsmatörténet (Skanzen füzetek. Szentendre, 2013)

jelezni a városi elöljáróság számára, hiszen ez után kellett adóznia a kocsmárosnak, másrészt a város utcáin kellett dicsérniük az adott kocsma borát. A borkereskedő napi U dénárt fizetett nekik, de különleges szolgálatokért lényegesen többet is kaphattak A kocsmárosok az 18-19. században is eskütételre voltak kötelezve: "En NN , mint ezen NN Helységében Kortsmárosi hivatalra el választatott személy, esküszöm, hogy az Helység szolgálattyában, úgymint Kortsmárosságban be állván, azt mint Bírák Uraimék tetzéséig viselem, a kezem alá adandó italokat, úgymint Bort s.t.b. vagy akármelly más italt is igazán tisztán a kezembe adatott mértékkel mérni fogom, és hordórul hordóra azon italnak árát Bíró Uram kezébe adom, ha látom az italnak fogyatkozását, azt mindjárt jó idején BOR Bíró Uramnak még jelentem, hogy így ne talántán az italnak alkalmatlansága vagy tisztátalansága miatt, Bírák Uraméknak is kissebséget ne szerezzek; egy szóval mindenekben éjei nappal igazán józan és híven szolgálni igyekezem. Isten engem ugy segéllyen!" A városi csaplárokat a borbírók fogadták föl. Esküt kellett tenniük, hogy „igaz mértékkel" (hiteles) mérnek, a bort nem tékozolják, vizezik; általában hűségesen kezelik a rájuk bízott mennyiséget. A csapiárok a bort mindig seprősen vették át a borbíróktól, a seprőt azután eladták az égettboros asszonyoknak. A csapiárok január elején számoltak el évi gazdálkodásukról. A kiadások között szerepelt a töltelékbor ára, a seprőre számított mennyiség, a bor szállítását végző szekeresek, korcsolyások (borkorcsolya készítők] által elfogyasztott borok, az ivóedényeket készítő fazekasoknak járó fazekasok meszelye, a hordók, kádak és egyéb javítások költségei, a bitang bor és az esetleges károk. A csapiárok hitelbe csak 1 pint bort adhattak, azt is csak zálog ellenében. Az elszámolás után az elmért borok menynyisége szerint állapították meg a csaplár hasznát, ami a konvención felüli pénzjáradék volt.