Bereczki Ibolya: Egyik kutya – másik eb , A kutya a magyar hagyományban (Skanzen füzetek. Szentendre, 2013)

A Tiszazugban még a 20. század elején előfordult, hogy az őrzőkutyák számára kupecektől leromlott lovat vettek, és annak a húsával etették őket. A Hortobágyon, a Nagykunságban, de a Tiszazugban is ún. dögkerékre - földbe ásott rúdra rögzített szekérkerékre rakták a húst (de csak télen, mikor nem büdösödött meg), és abból naponta vágtak a kutyáknak. A 20. századi néprajzi leírások azonban többnyire arról szólnak, hogy a pulik a gazdájuk eledeléből, főként annak maradékából kaptak. A tiszazugi uradalmakban a kutyájával elszegődő bojtárnak pulikosztolás is járt, ezt belefoglalták a pásztor bérlevelébe. Túrkevén a pásztorkutyák elsősorban kenyéren, kenyérhajon és maradékon, Orosházán korpakenyéren éltek. A jól betanított puli csak a gazdájától fogadta el az ételt. A nyájak mellett tartott nagytestű kutyáknak a legritkább esetben volt külön óljuk, rendszerint a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, s a pulit és a többi kisebb terelő kutyát is csak nagy hidegben engedték be a hodályba. Nagy Gyula a Vásárhelyi-pusztán lévő tanyákról írja, hogy „Nincsen tanya kutyaház, kutyaól nélkül ... - Néhány tanyában kettő is volt ... Nagyobb része szegletes, de előfordul kerek is. Gyakran valamelyik melléképülethez ragasztották: tyúkólhoz, a disznóól akoljához, ritkábban az istálló ajtaja közelében, a fal mellett találni. Majdnem kizárólag vályogból rakták s tapasztották. A teteje is sár. Ritkábban találkozni deszkából készülttel."